Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
A politikai túlélés művészete tilag kiárusították a nemzeti vagyont a nyugati cégeknek és a multiknak, s ezen túl is igyekeztek mindenben a kedvükben járni. Vajon mi ne tetszett volna ebben a nyugat-európai és euroatlanti politikusoknak és befektetőknek? A pártállami, posztkommunista vezetők tehát mindent megtettek azért, hogy a nyugati országok kormányai és a piaci befektetők „szolgálataikért” cserébe a hazai közvélemény előtt mintegy legitimálják őket. Meg is tették ezt, s az egyszerű magyar halandó nem tehetett mást, mint hogy meghajoljon a nyugatiak érvei előtt: a szocialisták megváltoztak, s már megint a haladás élharcosaivá váltak! Igaz, most az ellenkező oldalon, de hát istenem, ilyen az élet - mondták a kádári kisemberek, gondolván arra, hogy ők is, mint gyarló emberek, hányszor váltottak már köpönyeget és hányszor alkudtak meg az aktuális hatalommal a túlélés érdekében. Ugyan milyen joguk van arra, hogy a szocialisták brutális ideológiai fordulata felett pálcát törjenek? Nem beszélve arról, hogy a nyugati vezető politikai és gazdasági körök nem pusztán a posztkommunista vezetőket dicsérték orrba-szájba, hanem közben az Antall-kormányról is elmondtak minden rosszat, amit csak lehetett, s amit napjainkig is szajkóznak az aktuális jobboldallal szemben, most éppen az Orbán-kormányt megtéve céltáblának. Szóval az ismerős jelzők már a rendszerváltás hajnalán is elhangzottak, ne legyenek illúzióink: az MDF, majd az Antall-kormány horthysta, Trianon-revizionista, ókonzervatív, nacionalista, rasszista, autokratikus, Európa-ellenes, s természetesen antiszemita. Van új a nap alatt? Mindenesetre tény, hogy mindennek következtében az MSZP képes volt önmagát a kádári kisember előtt a haladás, a nyugatosodás zászlóshajójává avanzsálni, miközben a jobboldal azonosult az elmaradottsággal, a provincializmussal, a mucsaisággal. Az a tény, hogy a kádári elit hallgatólagosan elfogadta a kádári kisember félig titkolt, félig nyílt Nyugat-imádatát, s később, mint MSZP végül maga is alájátszott ennek, hátrányos örökséget hagyott a demokráciára. Ugyanis ez a Nyugat-ájultság nem önálló, nem szuverén gondolkodásra épül, hanem szolgalelkűségre, ami a posztkommunista párt mentalitásában és politikai gyakorlatában a mai napig benne van, s ehhez csatlakozik társként a balliberális politikai irányzatok és szervezetek kozmopolitizmusa és globalizmusa, s végül a két irányzat valóban egyesül a Nyugat, a nemzetközi 330
