Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust tozatlansága, nyugalma fennmaradhatott. A szocialisták erre építették az átmenet során tanúsított stratégiájukat; ahol kellett, engedtek az ellenzéknek, időnként az ellenzéket megelőzve kezdeményeztek, majd leültek a tárgyalóasztalhoz és kompromisszumokat kötöttek, de sohasem hagyták, hogy a helyzet kiéleződjön, s a konfliktusok olyan mértékben elmélyüljenek régi és új elit között, hogy végül a cseh, keletnémet és balti államokra jellemző valóságos forradalmi eseményekre kerüljön sor. Másképpen fogalmazva: a régión belül Magyarországon maga a rendszerváltás és átmenet is kádári módszerekkel zajlott le, nem történt cezúra, korszakváltás, a magyar társadalmat és politikát jellemző attitűdök és magatartási struktúrák a valóban radikális átalakulások ellenére sem változtak meg különösebben, s ez minden, csak nem erény - és főleg nem előny a demokrácia stabilizációja szempontjából. Ennek negatív hozadéka ugyanis az, hogy a kádári emlőkön nevelkedett embertípus általában és diffúz módon szereti a megbékélést és a kiegyezést, akkor is, amikor annak nincsenek meg az alapjai. A tartalmatlan, a valós törésvonalakat és nézetkülönbségeket elfedő alkuk ugyanis semmit nem érnek, ám a magyar társadalomban még mindig jelen van ennek az igénye, és a valós konfrontációt felvállaló pártokat és politikusokat is még mindig sokan elítélik. A demokrácia éppen abban különbözik a diktatúráktól, hogy a konfliktusok, a szembenállások és törésvonalak megélhetők, vállalhatók és kihordhatok. 4. A múlt „felhánytorgatása” - tehát a diktatúra felelőseinek elszámoltatása és a lusztráció - csak indulatokat szül, és nem érdekli az embereket, akik már előre szeretnének nézni, és nem hátrafelé. Ez az érvelés a kádárizmus két meghatározó vonására épült. Egyfelől, Kádár Jánosnak és a pártállami elitnek alapvető érdeke volt, hogy az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások, Nagy Imre és társainak kivégzése kitörlődjön az emberek tudatából, ne foglalkozzanak a múlttal, csak előre tekintsenek, éljenek a jelenben, fogyasszanak, egyenek-igyanak, élvezzék a gulyáskommunizmust, de ne tegyenek fel kérdéseket többé a közelmúlttal kapcsolatban, azt töröljék a tudatukból. Tény, hogy a magyar emberek többsége, a kádári kispolgár megkötötte ezt az alkut Kádár Jánossal, cserébe a csatlós államokkal összehasonlítva viszonylagos jómódban, biztonságban élhetett. Mindennek következményeként az emberek a kádári évtizedekben megtanultak felejteni, megtanulták, 327
