Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
A politikai túlélés művészete cseh, lengyel, német mintájú - kibontakozását, megvalósulását, s e tekintetben nem vonható kétségbe az AB történelmi felelőssége. Ugyanakkor mégis úgy gondolom, hogy korántsem lehet az elmaradt rendszerváltó lépéseket az AB „nyakába varrni”. Egyfelől azért sem, mert - mint Sólyom kifejti - a kárpótlás és az igazságtétel kemény megakadályozása mellett a volt pártállami elit és nómenklatúra, illetve a titkosszolgálati személyek közéletből való kiszorítását, a lusztrációt engedélyezték volna, ám erre a hatalomra jutott ellenzék nem volt képes. Másfelől pedig azért, mert gondoljuk végig: ha az 1990-es választások után a kormányon levő és ellenzékbe szorult rendszerváltó pártok teljes egyetértésben és egységben képviselték volna a cseh, német, észt és részben lengyel felfogást, tehát következetesek lettek volna abban, hogy kárpótlásra, igazságtételre és elitcserére van szükség, akkor vajon egy ilyen politikai hangulatban lett volna-e mersze, bátorsága az AB-nek ezzel szembemenni? S ha lett is volna - ami aligha valószínű -, akkor vajon nem tudtak volna-e más megoldásokat érvényesíteni a rendszerváltó erők céljaik eléréséhez? (Például kormányzati hatáskörű döntések, az Alkotmány megváltoztatása, mely az AB-t is kötelezte volna, neadjisten az AB jogköreinek szűkítése, egyáltalán nyomásgyakorlás az AB tagjaira stb.) Egyértelmű, hogy a rendszerváltó „Zeitgeistben” ezek a lehetőségek a rendelkezésükre álltak volna, már csak azért is, mert e céljaikat a társadalom többsége is támogatta volna. Azonban éppen ez az elszántság és következetes, egységes akarat hiányzott ehhez, s Antall József is nagyjából a sólyomi jogkövető, jogfolytonossági álláspontra helyezkedett. Megítélésem szerint ez volt a döntő oka az elmaradt rendszerváltó lépéseknek, s nem pedig az Alkotmánybíróság erősen bírálható jogfílozófíai és politológiai felfogása, bár kétségtelen, hogy utóbbi korántsem segítette a rendszerváltás logikájából következő lépések megtételét. E helyütt kell említeni egy, legalább ilyen fontos szempontot, ami az előbbi idézetben már felmerült. Ez pedig a Szabad Demokraták Szövetségének fordulata. A kezdetben rendszerváltó és antikommunista párt az Antall-kormány hatalomra kerülése után fokozatosan közeledni kezdett a Szocialista Párthoz és végül 1994-ben annak ellenére kormánykoalícióra lépett vele, hogy a szocialistáknak egyedül is megvolt a nyugodt kormányzati többségük. A szabad demokraták e fordulata igazából 1992-re vált teljesen világossá, de már 1990 őszétől szembefordultak volt ellenzéki társukkal, az MDF-fel és a kormánnyal. Ezt a nyilvánosság előtt azzal indokolták, hogy 306
