Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
A politikai túlélés művészete folytonosságot. Mindez, együtt a spontán privatizáció során megszerzett igen jelentős mértékű állami vagyonnal, az MSZP és holdudvara számára az éppen csak kialakuló politikai versenyben óriási helyzeti előnyt jelentett az ellenzéki pártokkal szemben. Nem véletlen, hogy 1990 szeptemberében az új magyar Országgyűlés - érzékelvén, hogy a törvény betartására egyáltalán nem kerül sor - újra felszólította az MSZP-t, valamint a kádári politikai rendszerhez legszorosabban kötődő egyéb társadalmi szervezeteket (többek között a Demiszt és tagszervezeteit, mint a KISZ és az Úttörőszövetség jogutódját), hogy számoljanak el a vagyonukkal - ám ez a kísérlet is hamvába holt... Megdöbbentő talán, de igaz, hogy a megalakult új parlamentben, az Antall-kormány időszakában sem igazán sikerült az új hatalomnak megállítani a fenti hatalomátmentő folyamatokat. A vagyonelszámoltatás továbbra sem sikerült, hiszen ekkorra már többé-kevésbé késő is volt ehhez, ám talán nem is volt kellően erélyes az új, jobbközép kormány fellépése. Jellegzetes, hogy a vagyonátmentés legfontosabb részét képező ingatlan- tulajdonok ügyében, amely az MSZP-nek látványos és minden szempontból igazságtalan előnyöket jelentett, csak a ciklus vége felé - a rendszerváltó korszellem utolsó pillanataiban - sikerült szerény eredményeket elérni. Ekkor volt hajlandó a szocialista párt arra, hogy ingatlanjainak egy részétől megváljon, s szétossza azokat az új parlamenti pártok között. Az egyértelműen még nagyobb „falat”, a privatizáció révén történő pozícióátmentés témájában is meglehetősen felemás helyzet alakult ki. Tény, hogy az Antall-kormány bizonyos lépései valamelyest fékezték ezt a folyamatot, de „csak” úgy, hogy az új politikai és gazdasági erők és csoportok is beléptek a vadul és zabolátlanul, s nem kis mértékben korrupciókkal terhelten zajló privatizációba. Csakhogy látnunk kell - s erről egy előadásában Kolosi Tamás számolt be -, hogy már 1992-re a gazdaság több mint 50 százaléka (!) magántulajdonba került, ami azt jelenti, hogy mire az ellenzéki erők felocsúdtak s végre felismerték a privatizációban megbújó valós folyamatokat, már félig késő volt. Innentől kezdve már valóban elindult egy verseny a posztkommunista és az antikommunista csoportok között a gazdasági pozíciók birtoklásáért, ám gondoljunk bele abba, hogy már 1994-ben, a második szabad választások eredményeként visszatért a kormányzati hatalomba a kádári elit, élén Horn Gyulával. Nem beszélve arról, hogy még egy sajátos jelenséggel találkozunk. Azzal, hogy miután az Antall-kormányzat gyakorlatilag alig hajtott végre 300
