Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust 2. Az MSZP hatalomátmentésének folyamata és jellemzői Először is tisztázni kell: Gorbacsov és a Szovjetunió politikai és katonai „kihátrálása” folytán a régió mindegyik kommunista politikai elitjének egy ponton fel kellett ismernie, hogy a szocialista rendszer nem tartható tovább, s a hatalmat is át kell adnia. (Az egyetlen kivétel talán Ceauşescu, aki éppen végsőkig húzódó ellenállása miatt jutott a kivégzés sorsára.) A felismerés gyorsasága és mélysége, valamint a visszalépés megválasztott stratégiái között azonban különbség volt: a leghamarabb a lengyel (1988. augusztus végétől - Piotr Naimski, 2004), illetve a magyar kommunista elit (1989 júniusától) „engedett” a visszafordíthatatlan változásoknak. Sokkal tovább „húzta” a Husak-féle csehszlovák kommunista párt, illetve Erich Honecker keletnémet kommunista pártja (utóbbiak egészen 1989 késő őszéig tartották magukat). Mármost a felismerés, illetve a váltás gyorsaságának nagy szerepe volt a posztkommunista elitek hatalom-, pozíció-, illetve vagyonátmentő lehetőségeinek alakulásában. Ebből a szempontból pedig egyértelműen a lengyel és a magyar pártállami elit volt a leghatékonyabb - ironikusan szólva a legügyesebb -, ugyanis azáltal, hogy a végkifejlet előtt több hónappal váltottak és lényegében a reformok élére álltak, jó lehetőségeket kaptak a gazdasági pozíciók, illetve a tulajdon megőrzésére, ellenőrzésére. A kommunista elit reform-elkötelezettségének persze lehetne egy jó- hiszeműbb olvasata is. Ám látnunk kell: azok a gazdasági-tulaj doni-piaci reformok, a piacgazdaság kialakulását lehetővé tévő rendelkezések és törvények, amelyeket mind a magyar, mind a lengyel pártállami hatalom 19881989-ben meghozott, már abszolút elkerülhetetlenek voltak. Ekkorra a gazdasági válság már olyan mértéket öltött mindkét országban, hogy más kiút nem létezhetett - legfeljebb az államcsőd. Sőt, inkább úgy kell fogalmazni: a pártállami elitek - nemcsak a magyar és a lengyel, de még inkább a többi régióbeliek - saját hatalmi pozícióik féltése és védelme okán a lehető legtovább elodázták a nélkülözhetetlen reformokat, s e késések következménye az volt, hogy az új, demokratikus kormányzatok szinte kezelhetetlenül súlyos gazdasági válságállapotot örököltek az előző rendszertől. S itt nem lehet hivatkozni arra, hogy a Szovjetunió miatt nem lehetett semmilyen változtatási sorozatot elindítani, hiszen Magyarország a nyolcvanas években már sok mindent megtehetett - belépés a Valutaalapba és a Világbankba, 1982293
