Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
II. 1990-1994 - Orosz Tímea: Kommunista állampártból európai szociáldemokrata párt
A politikai túlélés művészete szabadság címlapján meg is jelent, hogy Pozsgay Imre a cél érdekében a Parlament előtt aláírásokat gyűjt a négyigenes népszavazáshoz, miközben ő Balatonarácson nyaralt a saját házában és ő maga is a sajtóból értesült az „eseményről”; a címlapsztori tehát nem volt igaz. Állítása szerint azonnal felhívta telefonon a Népszabadság akkori főszerkesztőjét és elég hangos vita alakult ki közöttük a megjelent cikk miatt. Napokkal később ugyan apró betűkkel volt helyreigazítás a 10. oldal alján, de ez akkor már természetesen senkit nem érdekelt. Tehát sorozatosan olyan események történtek a párton belül, amelyeket Pozsgay Imre már nem érzett a magáénak és végül a pártból való kilépés mellett döntött. Berecz János másképpen látja az MSZP akkori stratégiáját a köztársasági intézménnyel kapcsolatosan. Szerinte a KB hagyta jóvá ezt a döntést még 1988 őszén és nem ért egyet azzal, hogy ez Horn Gyula stratégiai célja lett volna, és bármilyen vita vagy feszültség forrása lett volna ez a kérdés. Berecz szerint mindazonáltal Pozsgay Imre rendkívül alkalmas lett volna köztársasági elnöknek, hiszen nemcsak a reformkommunistákat képviselte, hanem kiváló informális kapcsolatokat ápolt az MDF politikusaival, különösen az MDF „baloldaliszárnyával”. Szűrös Mátyás szerint is még az MSZMP célkitűzése volt 1987-88 környékéről, hogy a fordulat után Pozsgayt delegálják a köztársasági elnöki székbe, tehát szerinte sem Horn Gyula stratégiai döntése volt. A szándék Pozsgay ominózus rádiónyilatkozata után az ’56-os forradalomról viszont tovább erősödött, csak az MDF-SZDSZ-paktum, a négyigenes népszavazás és az SZDSZ megerősödése nyomán végül kudarcba fulladt. Külpolitika, biztonságpolitika A belpolitikai kérdések mellett emeljünk ki ebből az időszakból egy külpolitikai jellegű témát is, még pedig a Varsói Szerződésből való kilépés kérdését. Ennek megtárgyalására a Parlamentben 1990. június 26-án került sor. Vásárhelyi Miklós (SZDSZ)33 a plenáris ülésen felidézte, hogy Nagy Imre 1956. november 1-jén egyszer már kezdeményezte a Varsói Szerződés 33 Vásárhelyi Miklós, A Magyar Köztársaság és a Varsói Szerződés viszonyáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása, 1990. június 26. 102