Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)

I. Az igazságtétel igényének megjelenése - az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény

. .az események egyszavas minősítésére a népfelkelés kifejezést alkalmasnak tartjuk”. S ezen túl: „Elítéljük a november 4-ét követő véres megtorlást és leszámolást. Kétségtelen, hogy a Kádár-Münnich87-kormányzatra rendkívül erős nyomás nehezedett ez irányban, mind külföldi szövetségesei, mind pedig a belföldi konzervatív és revánsra váró erők részéről, ezt azonban nem tartjuk mentségnek. Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a Nagy Imre-per koncepciós per, célját tekintve pedig politikai gyilkosság volt” (Kiemelés tőlem. K. F.)

A kemény ítélet valóban mellbevágó volt a KB fórumán (olyan időben, amikor a Nagy Imre-per iratait még át sem tanulmányozta a párt szakapparátusa - az erre hivatott hatóságokról nem is beszélve -. így arról hivatalos döntés nem is születhetett.)

Az eseményeknek tragikus szint adott a nagybeteg Kádár János megjelenése és felszólalása a KB ülésén. Kádárt egyébként az ülés elején, mint egészségi okokból távollévőt jelölték meg.

Felszólalása88 - ez volt utolsó közéleti megnyilatkozása -, valójában a széteső elme mögött vergődő lelkiismeret-furdalás megnyilvánulása volt. Az általa elmondott - sokszor értelmetlen - szótengerből gyakran feltör a kérdés: „Mi az én felelősségem?” S a lényeg, a Nagy Imre életéért való felelősség. Aligha várhatjuk el Kádár Jánostól - így lenne ez akkor is, ha Kádár ép elmével tudta volna értékelni ebbéli tevékenységét -, hogy valós képet adjon Nagy Imre meggyilkolásáról. Alapelv ugyanis, hogy önvádra senki sem kötelezhető. Kádár most így magyarázkodott. „Én ismerem Hegedűs elvtárs nézeteit is, ismerem. Aki ugye történetileg nézve önkritikát gyakorolt, mert ő aláírta akkor azt a levelet, amit két napig ha jól emlékszem, az azóta elhunyt ember megtagadott.”

I. Az igazságtétel igényének megjelenése

87 Münnich Ferenc, dr. [Flatter Ottó] (Seregélyes, 1886. november 18. - Budapest, 1967. november 29.) jogász, kommunista politikus, miniszterelnök. Az első világháborúban hadnagy, 1915-ben orosz fogságba esett, hazatérése után a KMP egyik alapítója. A kommün bukása után Bécsbe menekült, majd a Szovjetunióban élt (1922-1936). Részt vett a Spanyol polgárháborúban, majd a Moszkvai Állami Rádió főszerkesztője. Az NKVD ezredese. 1945-ben hazatért, Budapest rendőrfőkapitánya (1946-1949). 1956-ban Nagy Imre második kormányában belügyminiszter. 1956. november 2-án Kádárral Moszkvába távozott. November 4-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere. 1958-1961 között miniszterelnök.

88 Jkv. 1993.1. p. 758-767.

45