Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)

III. A harmadik semmisségi törvény - a semmisség törvények deficitje - a zétényi-takács- javaslat - a nagy összecsapás - az 1991-92-es év

III. A harmadik semmisségi törvény m) rémhírterjesztés (1961: V. tv. 218. §, Btk. 270. §); n) feljelentés elmulasztása, ha a feljelentési kötelezettség az 1. § a)-m) pont­jaiban foglalt semmisség alá eső bűncselekményekre vonatkozik; o) bűnpártolás (1961: V. tv. 184. §, Btk. 244. §), ha az elkövetés az 1. § a)-n) pontjaiban foglalt semmisség alá eső bűncselekményekre vonatkozik ha a bűncselekmény elkövetése az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihir­detett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alap­jogok gyakorlását vagy az abban foglalt elvek és célok megvalósítását jelentette. 2. § (1) Semmissé kell nyilvánítani az olyan elítélést is, amelyet az 1. §-ban meghatározott időhatáron belül, az ott felsorolt bűncselekménnyel halmazatban más - nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett - bűncselekmény miatt mondtak ki, ha azt az 1. §-ban felsorolt bűncselekménnyel szoros összefüggésben követték el. (2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó, halmazatban elbírált bűncselekmények miatti elítélést csak az 1. §-ban meghatározott bűncselekmények vonatkozásában kell semmissé nyilvánítani (részsemmisség). Részsemmisség esetén elsősorban a halmazati büntetés alapját képező bűncselekmények büntetési tétele felső hatá­rainak egymáshoz viszonyított arányából kell kiindulni, és a kiszabott halmazati büntetést erre az arányra figyelemmel kell a részben semmis büntetés tartalmával csökkenteni. (3) Ha a (2) bekezdésben említett esetben az elítélt a büntetését még nem töltötte le, a bíróság - a semmissé nyilvánítással nem érintett bűncselekménnyel kapcsolatos tényállás és bűnösség érintetlenül hagyása mellett - tárgyaláson új bün­tetést szab ki. 3. § (1)A2. § (1) bekezdése irányadó akkor is, ha az 1. §-ban meghatározott bűncselekmény miatti büntetést más, az előbbivel szoros összefüggésben álló, nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény miatt kiszabott büntetéssel összbüntetésbe foglalták. (2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó összbüntetés tartalma az 1. §-ban meg­határozott bűncselekmény miatt kiszabott büntetés tartalmával csökken. Ha az összbüntetés alapjául szolgáló bármely ítéletben összbüntetést szabtak ki, a 2. § irányadó. 4. § (1) A semmissé nyilvánítási eljárásra - a (2) bekezdésben meghatározott eltérésekkel - a különleges eljárásoknak a büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be). 356. §-ában meghatározott általános szabályai az irányadók. (2) A Be. 356. §-ának (2) bekezdését e törvény alapján induló semmissé nyilvánítási eljárásban a következő eltérésekkel kell alkalmazni: a) az eljárás az elítélt hozzátartozójának (Btk. 137. § 5. pont) az indítványára is megindul; 125

Next

/
Thumbnails
Contents