Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben - „A tömegek lázadása”: a tüntetések szerepe a tömegdemokráciákban (S.K.)
Tüntetések könyve „A tömegek lázadása”: a tüntetések szerepe a tömegdemokráciákban A nehéz helyzetben élő emberek, mindenekelőtt a rabszolgák már az ókorban is lázadoztak életkörülményeik miatt. A középkorban az elégedetlenség parasztfelkelésekhez, az újkorban pedig forradalmakhoz vezetett. A forradalmak mindig a nép elégedetlenségét kifejező tüntetésekkel kezdődtek, s az elégedetlenek élére álló politikusok, értelmiségiek irányításával népfelkeléssé, forradalommá váltak. Ezek jellemzője, hogy a fennálló rendszer elleni tüntetést az addigi hatalom nem tudja lecsendesíteni, elfojtani, ami a tehetetlen kormányzat összeomlásához, és egy új, immár forradalmi kormány megalakulásához vezet. Azonban nem minden tüntetésből lesz forradalom, és sok esetben a tüntetőknek nincsenek is politikai céljaik, csak gazdasági követeléseik. A polgári demokráciákban a társadalmi ellentétek kiegyenlítésének, mérséklésének elsődleges terepe a többpárti választással létrehozott parlament. Ennek legjobb példája Nagy-Britannia. Az 1640-ben kezdődő angol forradalom több mint negyven év véres küzdelme után 1689-ben megalkotott egy olyan parlamentáris rendszert, amely idejekorán orvosolta a kialakuló társadalmi ellentéteket, életbe léptette a szükséges reformokat, aminek következtében a mai napig működőképes. Tüntetésekre ugyan sor került, de ezek nem vezettek forradalomhoz. Az ellentétes példa Franciaország, ahol az 1789-es forradalom a jakobinus diktatúra véres öldöklésébe torkollott, ezért a napóleoni császárság közjátéka után csak az ellenforradalmi restauráció következhetett. így újabb három forradalom kellett ahhoz, hogy az 1870-ben kikiáltott harmadik köztársaság végre megteremtette azt az alkotmányos alapot, amelyet követően a francia társadalom a negyedik, majd az ötödik köztársaság létrehozásával mindig meg tudta hozni a szükségesé vált reformokat, így az időnként felgyülemlő elégedetlenség nem váltott ki újabb forradalomhoz vezető megmozdulásokat. Az első világháború után egyre több új törekvés kérdőjelezte meg a parlamentáris demokráciát, mindenekelőtt a bolsevizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus. Ezen mozgalmak a tömegek lázadására épültek, amint erre Jósé Ortega y Gasset spanyol filozófus mutatott rá 1929-ben megjelent könyvében. Ortega szerint a XIX. század végétől megjelentek azok a po30
