Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - III. A szociálliberális kormányzás időszaka (2002-2010) (S. K.)

III. A szociálliberális kormányzás időszaka (2002-2010) a szélsőséges nemzetiek által április 11-éré meghirdetett újabb tüntetés ellen­tüntetésén. A szélsőjobbosok ismét a Jászai Mari téren gyülekeztek délután fél négy tájban, az ellentüntetők pedig a Hollán utcában. Az utóbbiak között megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (és felesége) társaságában az éppen Magyarországon tartózkodó Schröder német exkancellár, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Európában túlságosan sokszor fordult már elő, hogy szélsőjobboldaliak háborúba vittek országokat. „Én, mint német, tudom, hogy mit beszélek” - mondta a szociáldemokrata politikus. Az eseményen mindkét fél hazafias műsorral tüntetett. A jobboldali szélsőségesek nemzeti rockkal, a baloldaliak József Attila és Radnóti Miklós versekkel. Végül a nagy erőkkel jelen lévő rendőrség - mely sikeresen választotta ketté a mindkét oldalon je­lentős létszámú tömeget - három szélsőjobbos tüntetőnek megengedte, hogy jegyet vásároljanak az irodában a Hungarica-koncertre. Hat óra tájban helyre állt a rend a Hollán Ernő utcában. Ezt követően a szélsőjobbosok - mintegy ezren - a Kossuth térre, majd a Szabadság téri szovjet emlékműhöz mentek, melyről ledobálták a virág­koszorúkat, sőt - a jelenlévők üdvrivalgása közepette („Szép volt, fiúk!") - kövekkel dobálták meg az oszlopot. (Ez úgy hét óra tájban történt.) Ettől ugyan Tomcat utólag elhatárolódott, provokációnak minősítve a történteket, de aztán híres magyarok - Jászi Oszkár, Mikszáth Kálmán és Kossuth Lajos zsidóságot bíráló gondolatait olvasta fel az egybegyűlteknek. A Roosevelt térről az Október 6. utcán és a Lánchídon a Clark Adám térre vonult a tömeg, ahol azonban minden utat elzárt a rendőrség, és távo­zásra szólította fel a tüntetőket. Többeket igazoltattak, és néhányukat, pél­dául Polgár Tamást és Budaházy Györgyöt őrizetbe is vették. Fél tízkor a Fő utca irányába engedték távozni a maradék néhány száz fős csoportot, megakadályozva azt, hogy - eredeti tervüknek megfelelően - lezárhassák az Erzsébet hidat. A rendőrség tájékoztatása szerint ezen a pénteki napon 59 előállítás történt. 36. adatlap: 2008. április 7-11. Cím, .jelmondat: A Hollán utcai ügy Alcím, minősítés: „Fasisztázók” és „zsidózók" egymás közt. 195

Next

/
Thumbnails
Contents