M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
I. fejezet
Fricz Tamás tanulmánya ratizációt: a kommunista rendszerek sokkal tovább és sokkal mélyebben intézményesítették és stabilizálták elnyomó rendszereiket, mint a katonai diktatúrák vagy személyi uralomra épülő diktatúrák Latin-Amerikában, Ázsiában, nem is beszélve Afrikáról (Merkel, 2010: 28). A kelet- és középeurópai kommunista rendszerek történeti begyökerezettsége és intézményesültsége, valamint az aktorok magatartására gyakorolt hatása olyan mértékű, hogy még húsz évvel a rendszerváltások után is kimutatható következményei vannak. (Itt válik fontossá a neoinstitucionalista megközelítés!) A fentiekből kiindulva felvethető egyébként, hogy a demokratizáció harmadik hullámához tartozik-e a közép- és kelet-európai, volt Szovjetunióhoz kötődő poszt-kommunista országok demokratizációja, avagy, a déleurópai, latin-amerikai és a délkelet-ázsiai átalakulásokhoz képest olyan sajátosságokat mutatnak fel, amelyek okán inkább egy önálló, negyedik demokratizációs hullámról kell az előbbiek esetében beszélnünk. Nem eldöntve a kérdést, valóban megfontolandó, hogy egyfelől a másik három régió országainak nem feltétlenül kellett egyszerre szembenézniük a nemzetállam-képzés, a gazdasági válság kezelése és a demokratikus intézmény- rendszer kiépítésének feladatával, másfelől, a másik három régióban nem alakult ki és stabilizálódott évtizedeken keresztül egy kommunista-szocialista elnyomó rendszer, amelynek fontos sajátossága volt a diktatúra mellett a piacgazdaság megszüntetése is. E két, igen lényeges és meghatározó eltérő vonás Kelet- és Közép-Európa, illetve a másik három régió között erős megfontolásra ad okot a politikatudomány számára, hogy újraértelmezze a harmadik demokratizációs hullám kiterjeszthetőségét az 1989 után bekövetkező átmenetre. Nagy kérdés, nem feszíti-e szét e hullám tartalmi kereteit Európa közép-keleti felének bevonása, az időbeli közelségnél nem fontosabb szempont-e a tartalmi elemek alapján való különválasztás harmadik és negyedik hullámra (és akkor még nem is beszéltünk a 2011-től induló „arab tavaszról”, ami talán egy ötödik demokratizációs hullám). E kérdés megválaszolására itt most nem vállalkozom - bár hajlok a „negyedik és ötödik hullám” elméletének elfogadására -, mert az túlfeszítené e könyv tematikai kereteit. Visszatérve eredeti témánkra: bár az új, demokratikus elitek Közép- és Kelet-Európábán látszólag nagyon rövid idő alatt, igen látványosan bevezették a demokratikus alapintézményeket és ezzel néhány aktor-szem- léletű kutatót meg is győztek arról, hogy „kész a nagy mű” és a demokráciák nemsokára konszolidálódnak (hiszen voltak funding election-ok), valójában 53
