M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Rendszerváltás 1989 „A Justitia-tervvel Kónyáék egy fontos kerekasztal-megállapodást rúgtak fel, amely szerint az egykori szocialista elitnek nem kell bírói felelősségre vonástól tartania.” 69 Az MSZMP részéről a tárgyalásokat vezető Pozs- gay Imre az MSZMP KB 1989. szeptember 25-i ülésén részletesen beszámolt a tárgyalásokon elhangzottakról. Beszámolójában ilyen tartalmú ígéret nem szerepelt - noha ez fontosságánál fogva aligha maradhatott ki véletlenül. Csupán arról számolt be, miszerint „az ellenzéknek volt még egy külön indítványa, hogy akik az utóbbi 5 esztendőben vezető funkciót, kormánytisztséget, főtisztviselői rendfokozatot töltöttek be, ne legyenek választhatók alkotmánybírónak. Ezt nem fogadtuk el. Egy olyan záradékolt megállapodás született, amely arról szól, hogy az első 11 tag megválasztásának időszakában ezt a normát nem alkalmazza az Országgyűlés. Tehát lényegében 4-5 év múlva kezdjük alkalmazni ezt a normát, hogy vezető tisztségviselők ne lehessenek alkotmánybírák”. Az EK tárgyalásokon tárgyalóként jelen volt Dr. Balsai István - az Antall-kormány későbbi igazságügy-minisztere - személyes közlése szerint az EK részéről nem hangzott el semmilyen ígéret, de hasonló felvetés sem. Az FJF kereti között - erről Sándorfi György számolt be - ugyancsak nem volt téma a felelősségre vonás kérdése 1989-ben. Arra nincs adatunk, hogy az 1989. április 22-én az EK és az MSZMP szakértői között folyó megbeszéléseken - a Külügyi Szállóban, ahol az EK- t Dr. Sólyom László és Dr. Tölgyessy Péter, az MSZMP-t Forgács Imre, Dr. György István és Tóth András képviselte - szóba került-e a felelősség kérdése. így a kutatás jelen állása mellett a kérdést nem tudjuk megválaszolni. Tény, hogy a következő évben a diktatúra érdekében elkövetett bűnökért való felelősség kérdésében a vita elemi erővel kirobbant és az összecsapások nagy társadalmi visszhangot váltottak ki. Ennek feldolgozása azonban egy következő kutatási ütem témája lesz. 69 Uo. p. 77. 266