M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Zinner Tibor tanulmánya nyainak azonosítása, majd újratemetésük előkészítése.9 November 29-én az MSZMP KB Politikai Bizottsága [a továbbiakban: PB] döntött „a Nagy Imre és társai perében, valamint az 1956-os ellenforradalmi események miatt ha­lálra ítéltekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről”.10 Balogh nem ismertette velem azt sem, hogy Fejti Györgynek, az MSZMP KB „illetékes” titkárának, valamint munkatársának, Pálvölgyi Fe­rencnek álláspontja nem tért el Kulcsárétól. Ok augusztus 17-én egyetér­tettek abban, hogy „deklaráltan” meg kell szabadulni a múlt terhes örök­ségétől. Fel kell tárni az iratok rendelkezésre bocsátását követően a Rajk- Brankov-ügyet megelőző korszakból és a későbbi időszakból az ismert tör­vénysértő büntetőpereket, Nagy és társai részére tisztes temetést kell lehe­tővé tenni és így tovább.11 Fejti és Grósz úgy vélték, hogy a nemzeti meg­békélés ügyének kell alárendelni ezeknek a neuralgikus kérdéseknek a mi­előbbi megoldását. Balogh felkérése részben meglepett. Olvastam, hogy a Szovjetunióban miként tett a Gorbacsov-vezetés kísérletet arra, hogy megoldja részben ellen-„kirakatperekkel”, részben tömeges rehabilitációval a sztálinizmus ál­dozatainak évtizedek óta vajúdó ügyét.12 Hallottam a Történelmi Igazságté­tel Bizottság [a továbbiakban: TIB] létrejöttéről,13 a politikai büntetőpe­rekről kialakított július 20-i állásfoglalásáról,14 a tárca velük kapcsolatos együttműködési terveiről. Arról azonban nem tudhattam, hogy mindezek miképp hatnak az illetékes pártvezetőkre és a kormányra. Elképzeléseiket előttem mondhatni eddig - (Kulcsárnak a sajtóban is nyilvánosságot kapott állásfoglalásaitól eltekintve) titokban tartották, és nem osztották meg velem (most sem). 9 MNLOL288. f. 31/V/l. ő. e. 219-223. o. (Az 1989. június 16-án tartandó temetés meg­szervezéséről az 1989. április 24-én tartott kormányülésen tárgyaltak.) 10 Pajcsics József: Nagy Imre és mártírtársai sírhelyeinek felkutatása (1988-1989), Ren­dészeti Szemle 1993. 10. sz., 80. o. 11 Kulcsár Kálmán i. m. 286. o. 12 L. a korabeli sajtó tudósításait a „moszkvai »ellen«-perek”-ről! 13 Hivatalosan június 6-án jött létre. 14 Magyar Nemzet, 1989. szeptember 28. 4. o. A 301-es parcella. Kártérítés az akasz­tóiaknak. Beszélgetés Dombach Alajossal, a TIB jogi szakértőjével [a továbbiakban: Dörnbach interjú]. 197

Next

/
Thumbnails
Contents