M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Rendszerváltás 1989 magyar demokrácia sikeres lesz.60 Dr. Kovács Béla (FKgP) ezen az ülésen még annyit tett hozzá a témához, hogy a II. világháború után hazánkban be­rendezkedő sztálinista hatalom igyekezett minél jobban szétzúzni az ezer éves magyar történelmi hagyományokat, elsősorban a címert és a koronát. Csehszlovákiában ugyanakkor a szintén sztálinista rezsim „a pozsonyi várat rendbe hozta, és ott a koronát is 22 karátos arannyal vonta be.”61 Végül ezen az ülésen szavaztak a képviselők a címerről, azonban határozathozatal nem született. Az 1990. június 25-én tartott 16. ülésnapon még egy érdekes eset történt a címer kapcsán. Dr. Torgyán József (FKgP) mutatott rá arra, hogy a június 19-i szavazásnál az MSZP padsoraiból olyan szavazatot adtak le, amely szavazat leadásánál a hely üres volt. Torgyán kifogásolta azt, hogy az MSZP nem tájékoztatta a közvéleményt, hogy ez az eset miképpen fordulhatott elő. Mint mondta: „A Kisgazdapárt nem gondol arra, hogy Hámori Csaba kép­viselőtársunk lett volna az, aki ilyen módon visszaélt volna a helyzetével. (Derültség!) Sokkal inkább gyanakszunk arra, hogy nyilvánvaló, akkor, ami­kor az üres hely szavazott, itt valamiféle gépi visszaélésről van szó, a gonosz gépre gyanakszunk, amely az MSZP-t ilyen nehéz helyzetbe akarta hozni. (Derültség!)”62 Határozathozatal címerügyben az Országgyűlés 1990. július 3-i, 19. ülésnapján történt. Dr. Balsai István63 igazságügy-miniszter a felszólalásá­ban elmondta képviselőtársainak, hogy: „Önök úgyis tudják, hogy egy sajná­latosan megoldatlan kérdés tárgyában kíván a Kormány ismét lehetőséget biztosítani a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a legutóbbi részletes és tényleg átfogó alkotmánymódosítás kapcsán sikertelen kísérletet a címer megoldá­sára vonatkozóan a mai napon megismételve, eloszlassuk azt a nem kis értet­lenséget és jogos kritikát, amely a parlamenti döntést, helyesebben döntés- képtelenséget érte. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy nemcsak a hazai, 60 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hu/naplo34/015/0150048.htm; letöltés ideje: 2013-11-18 61 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hU/naplo34/015/0150054.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 62 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hU/naplo34/016/0160009.html. letöltés ideje: 2013-11-18 63 Balsai István igazságügy-miniszter (1990. máj. 23.-1994. júl. 15.) (Bölöny-Hubai [2004]: 252. o.) 188

Next

/
Thumbnails
Contents