M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Rendszerváltás 1989 címerrel rendelkezik. A korona tehát mindig azt jelzi, hogy az illető nemes; ha főnemes, milyen rangú főnemes, tehát báró, gróf, herceg; vagy ha uralkodó, király, és ezután belép - jeleznem kell, a Habsburgokkal ez sajátos megoldás - a koronák hierarchiája.” Ezután Szabad a magyar címer történetéről beszélt arra keresve a választ, hogy a korona és a címer történetileg és tartalmilag hogyan kapcsolódik egymáshoz. Arra a megállapításra jutott, hogy: „Az álom, hogy itt egy ezeréves összekapcsoltságról van szó, szép álom, de álom.” Végezetül elmondta, hogy szerinte őriznünk kell a középkori eredetű címerünket és a koronánkat is, de ne kapcsoljuk össze a kettőt. Mindezek ellenére ő elmondása szerint aláveti magát a többségi határozatnak.54 Dr. Zétényi Zsolt (MDF) szerint bár felvetődtek bizonyos kérdések a címerrel kapcsolatban és elhangzottak különböző érvek egyik és másik címerváltozat mellett, mégsem két címerről van szó, hanem egy magyar címerről és annak a csonka változatáról. Zétényi elmondta, hogy korábban maga is készített egy deklarációt a Kossuth-címer mellett, amely az akkor egyetlen lehetséges történelmi címerváltozat volt. Ezt többek között az akkori Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ képviselői is aláírták. Tehát, mint mondta ő kezdetben „Kossuth-címer párti” volt, de mint fogalmazott: „A magyar történelem egységes egész, ezt pedig a történelmi magyar címer fejezi ki.” Végül történelmi példákat felsorakoztatva kifejtette, hogy akkor került le a korona a címerről, amikor a magyar jogrend, a nemzeti alkotmány és a függetlenség felszámolását célzó politikai törekvések győzedelmeskedtek. Zárásképpen elmondta, hogy: „A magam részéről a Kossuth-címerben szabadságharcaink jelképét tisztelem.” Egyetértve azonban a heraldikusok véleményével, álláspontja szerint a folytonosságot jelképező koronás címert kell állami címerré nyilvánítani.55 Borz Miklós (FKgP) beszédében emlékeztette képviselőtársait a korona hazatértére is: „Az Istenben boldogult állampárt annak idején azzal a jogcímmel imádkozta vissza az Egyesült Államoktól a magyar koronát, hogy ez a magyar államiság szimbóluma.” Tehát az amerikaiak becsapásának értékelte volna, ha korona nélküli címert fogadnának el. Személyes tapaszta54 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hii/naplo34/014/0140085.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 55 Az ország háza. Forrás: http://www.parlament.hU/naplo34/014/0140104.htm. letöltés ideje: 2013-11-18 186