M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Orosz Tímea tanulmánya Ha összehasonlítjuk a 2. és 3. ábrát, rögtön feltűnik, hogy a kongresszus kapcsán sokkal több szempontot sikerült összegyűjtenünk. Ez az jelenti, hogy az elhangzott beszédek témaspektruma sokkal színesebb volt, tehát sokrétűbb vizsgálatot folytathattunk. Az is rögtön feltűnik, hogy az 1988-as diagram jelentős témái többségükben most is aktuálisak voltak, csak né­mileg árnyaltabban és az időközben eltelt egy év fejleményeinek köszönhe­tően más köntösben jelentkeznek. Az MSZMP további sorsára vonatkozó alternatívákat az imént már em­lítettük. Az ötven felszólaló közül negyvenhetén érveltek az MSZMP meg­szűnése ellen. Álláspontjuk szerint a párt betöltötte történelmi szerepét, de nem lenne helyes az eltelt évtizedekben felhalmozott értékeket veszni hagy­ni és a párt hétszázezres tagsága alól sem lehet kihúzni a talajt. Tehát az MSZMP-t nem megszüntetni, hanem átalakítani kell, és létre kell hozni egy utódpártot Magyar Szocialista Párt néven. 1989 októberében lényegében közmegegyezéssel megszületik tehát az MSZP. Egyetlen felszólaló érvelt amellett, hogy az MSZMP-t megmenteni s jogutód párt formájában to­vábbvinni óriási hiba lenne. Két felszólaló érvelt ezen kívül amellett, hogy a pártot nem egy az egyben kell átmenteni egy utódpártba, hanem a párton belül kialakult természetes törésvonalak mentén kell több pártot létrehozni belőle. A többség azonban végül az MSZP, mint jogutód párt létrehozását támogatta, bár megalakulását illetően volt néhány alternatív állásfoglalás. Nem a régi párt átalakításával tartották helyesnek az új párt létrehozását, hanem az időközben megalakított politikai platformok összefogása alapján képzelték el a magyar baloldal újjáalakulását. Szám szerint nyolcán vélték úgy, hogy ebben a formában sokkal színesebb és nagyobb tömegeket felölelő modem szocialista pártot lehetne létrehozni. Ez az indítvány azonban nem talált végül visszhangra, a többség az egységes MSZMP megreformálását és MSZP néven történő „átmentését” tartotta a legéletképesebb alternatívának. Tizenegy hozzászóló hangsúlyozta azt is, hogy akármilyen módon foly­tatódik tovább az MSZMP története, kommunista pártként semmiképpen nem alakulhat újjá, illetve nem válhat ki belőle hivatalosan egy magát kom­munistaként aposztrofáló politikai szervezet. Ugyanennyien hangsúlyozták, hogy a sztálinizmus tévút volt, arról letérve más típusú politikai ideológia követése az elvárt, és a demokratikus szocializmus fogalmát kell jellegzete­sen magyar tartalommal megtölteni és megteremteni a magyar szocializmus és/vagy szociáldemokrácia alapjait. 123

Next

/
Thumbnails
Contents