M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Rendszerváltás 1989 könyveket, táblázatban összegyűjtöttük a legfontosabb politikai témákat, és előfordulásuk gyakoriságát oszlopdiagramban ábrázoltuk. A diagramok nem tartalmazzák, kik szólaltak fel az egyes értekezleteken, de a személyi kérdés jelenleg nem is feladatunk. Erre csak olyan esetekben térünk ki, ha valami érdekes összefüggésre bukkanunk, azonban szisztematikusan ebben a tanulmányban nem tárgyaljuk. Amint az a diagramban sötét színnel jelölt oszlopokból is kiderül Aczél György kivételével minden felszólaló - még Kádár János is - szót emelt a strukturális változások mellett mind a gazdaságban, mind pedig az állam- apparátusban, illetve ezzel összefüggésben a vezetésben történő személyi és illetékességi körökben történő módosítások szükségességét is elismerik. Ennek mibenlétéről azonban egyelőre nem esik szó, hiszen akkor annak mértékéről is tárgyalni kellett volna, ami ekkor azonban még nem volt időszerű. Az események irányításának lehetősége azonban itt már láthatóan kicsúszott a pártvezetés kezéből, és bár előre megírt - és nyilván cenzúrázott - beszédek hangzottak el ekkor még, már nem állítható, hogy az értekezlet egy pontosan megszerkesztett forgatókönyv szerint zajlana. Nem érzékelhető az sem, hogy az eddig a nyilvánosság felé közvetített imázst igyekeznének fenntartani és egy tudatosan formált képe lenne a pártértekezletnek. Bár összehívása tudatos volt és meghatározott céllal történt, a polgárokra gyakorolt hatásával nem voltak tisztában, és nem világos a kép, mi következik ezután. A második leggyakrabban megemlített probléma 1988 májusában a nyilvánosság minél nagyobb mértékű bevonása a közélet és a politika kérdéseibe. Egy erősen depolitizált szocialista társadalomban, ahol évtizedek óta a civil vélemény kiiktatása alapvető cél és szükségesség volt, ez megint csak igen éles fordulat a közbeszédben. A cél tehát mobilizálni egy a magánéletbe visszavonult és soha aktív politikai és közéleti tevékenységet nem folytató „egységes munkásosztályt” olyan kérdések megvitatására, amely egészen a közelmúltig nem csak tabu volt, de adott esetben még börtön- büntetéssel is sújtották. Mindenesetre ez egy újabb lépést jelent a pluralizált társadalom irányába. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a depolitizálás elutasítása és a közbeszéd ösztönzése ekkor már nem új gondolat, mi több evidenciaként kezeli minden felszólaló. Elégtelen megvalósulása miatt azonban az elhangzott beszédek jelentős részének egyenesen sarokpontja ez a kérdés. 114
