Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)
Benke Valéria: „Föl lehet gyújtani a nádtetős szocializmust, de sok haszna nem lesz!”
Interjú Benke Valériával ’72-től ’77-ig még nagy félelem volt az eladósodástól, és a Nyers elvtársnak az volt az álláspontja, hogy modem gazdaságban nem lehet hitel nélkül élni. De nálunk ez az avíttas ez nem egy szocialista dogmatizmus volt, hanem ennek a régiónak egy ilyen korszerűtlen, nem a modem világgazdasággal, hanem a régi jó becsületes, szolid magyar kisiparosi meg kereskedői mentalitással való számolás. Ne legyen adósság, mert az fáj. A ’72-től ’77-ig ez a másfél milliárd, ez azt jelenti, mindig törlesztettünk, meg új is volt, meg miegymás, és akkor hirtelen a duplája lett /az adósság/... A ’79-re tervezett árreform... 14%-ra volt tervezve, a valóságban 21 %-os lett. A vita akörül folyt, hogy milyen mértékű legyen a kompenzáció, itt Gáspár elvtárs megvédte a dolgozók érdekeit. Benn, zárt ajtók mögött, amivel azt hiszem, hogy jócskán kisiklatta az esetleg lehetséges gazdasági fordulatot. ... Központilag előírt termelői áremelés volt. ... A tény az, hogy szerintem már az egy kisiklató hatású dolog volt, hogy amikor az első vita megkezdődött, hogy milyen mértékű legyen a kompenzáció, egyfelől halasztó hatályú volt, tehát elég későn léptek be ezek a dolgok, másfelől végül is nem a bérekben, mert ott nem volt teljes a kompenzáció, hanem a szociálpolitikai járandóságokban teljes mértékű kompenzáció volt. Összesen a 19%-os, tehát majdnem 20%-os árszint emelkedést, ezt a nem a munkajövedelmeknél, hanem a másik jövedelemcsoportnál kompenzáltuk. Kérdés: Gáspár Sándor véleményét ilyenkor Önök úgy vették figyelembe, mint SZOT-vezetőét, vagy mint egy PB tagét? Válasz: Hát ezt nehéz volna tudni. Ő mindig azzal érvelt, hogy ő most négy és fél millió dolgozó érdekében szólal fel. Zárójel, a vita nem nyíltan az asztalnál zajlott le. Mert amikor az első javaslatot behozták, nem volt eléggé kiérlelt, levették a napirendről, nekem mondta a szünetben: „Ne izgulj, Valika, nagyon sápadt vagy, látom. Ne izgulj, nem lesz ebből semmi”. Mondtam, hogy én két dologtól izgulok. Hogy ez a terv, ami itt van, megvalósul, mert nem tartom elég kiegyensúlyozottnak... a másik az, hogy nem lesz belőle semmi. Mert ha teljes kompenzációt csinálunk, akkor kilukasztjuk a hordót és mi lesz a gazdasággal? No, mindegy! Nyers elvtárs nyilatkozott ’89 január 28-án vagy 21-én, nem tudom, a Népszabadság egy szombati számában, hogy ő ’79-ben még egyetértett azzal, hogy a szerkezetváltást úgy oldjuk meg, hogy ne járjon életszínvonal csökkenéssel, ne járjon nagy megrázkódtatásokkal, tehát tömeges elbocsátásokkal, hanem fokozatosan hajtsuk végre. Én is egyetértettem vele. Örültem neki. ...Az látható volt, hogy az életszínvonal védelme érdekében csökkenteni kell a beruházási rátát, de az ordított, hogy a magyar gazdaság túlságosan nagy beruházási rátával dolgozik, és itt kell valamit megszorítani, hogy gazdaságosabb legyen, a minimális elbocsátásokra azonban akkora tűz támadt! ...1979-ben volt, hogy a Horváth Ede Győrben bocsájtott el hatszáz valahány dolgozót, mindenkinek legalább három győri állást kínáltak fel, /tehát/ munkahelyekkel voltak kompenzálva. Mégis akkor egy interjút kértek tőlem, itt beszéltem a szegénységről, tehát arra 44
