Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)

Névmutató: Az interjúalanyok és az említett személyek életrajza

Cunhal, Álvaro (Coimbra, 1913 Nov. 10. - Lisszabon, 2005. június 13.) 1961 és 1992 között a Portugál Kommunista Párt főtitkára. Csehák Judit (Szekszárd, 1940. január 16. -) egészségügyi miniszter. 1985-től az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1989 októberében belépett a MSZP-be. 1994-96 között az MSZP alelnöke. 1984 decemberétől 1987 végéig a Miniszter- tanács elnökhelyettese; 1987-1990 között, illetve 2002 májusától 2003 augusz­tusáig szociális és egészségügyi miniszter. Csernyenko, Konsztantyin (1911. szeptember 24. - 1985. március 10.) szovjet politikus, 1984. február 13-ától haláláig az Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára, amely tisztség mellett 1984. április 11-étől a Szovje­tunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöki posztját is betöltötte. Csikós-Nagy Béla (Szeged, 1915. szeptember 9. - Budapest, 2005. május 29.) jogász, egyetemi tanár, akadémikus. 1951 -ben kinevezték a helyi ipari miniszter első helyettesének, a minisztérium megszűnése után, 1953-ban a könnyűipari miniszter helyettese lett. 1957 januárban kinevezték az Országos Árhivatal elnökének; 1967- 1984 között államtitkári rangban az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke volt. Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. -) kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Kádár­kor népi ellenzékének egyik képviselője. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapítóinak. 1988-tól a Hitel folyóirat szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Csurka István (Budapest, 1934. március 27. - Budapest, 2012. február 4.) kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. 1973-1986 között a Magyar Nemzet tárcaírója. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990-1994 között az MDF, majd 1998-2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt. Déry Tibor (Budapest, 1894. október 18. - Budapest, 1977. augusztus 18.) politizáló író, kommunista. Kossuth- és Baumgarten-díjas. Több külföldi akadémia dísztagja (Berlin, Hamburg, Mainz stb.). Dimény Imre (Komolló, 1922. augusztus 3. -) Széchenyi-díjas magyar agrármérnök, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter volt. Donáth Ferenc (Jászárokszállás, 1913. szeptember 5. - Budapest, 1986. július 15.) kommunista politikus, agrártörténész, publicista, nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő. 1951-ben koholt vádak alapján elítélték, majd rehabilitálták. 1956-ban Nagy Imre közvetlen munkatársa, 1958-1960 között tizenkét évi börtönbüntetését ...............A kötetben említett személyek rövid életra jza 279

Next

/
Thumbnails
Contents