Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)
Havasi Ferenc: „Emögött egy generációnak a rövidzárlata van, amelyik nem tudott már váltani!”
elsősorban abban, hogy ’72-ben megakadt a reform, az biztos, hanem inkább abban, hogy huzakodtak az Aczéllal, és akkor még nem dőltek el a dolgok. Kérdés: Arra vagyok kíváncsi, hogy ki vetette föl először, ki érzékelte azt, hogy itt ’72 volt egy törés? Válasz: A Bognár. A Bognár, meg a Csikós és a Nyers Rezső, meg a Fekete János. Ezek mondták, de nem ’81-ben, hanem már ’75-ben is, meg ’76-ban is, hogy akkor lett kisiklatva a dolog, és ezért nem tudjuk helyreállítani az ügyet. Én ezekről sokszor halottam, ott a Fehér Házban értekezleteken,... a PB-n nem mondta egyik sem. Nekünk a Gazdaságpolitikai bizottságban ott merték mondani. Hogyne, hát azért ott volt egy pár nagyon fölkészült közgazdász, akik tudták, hogy ott komoly hiba történt ’72-73-ban. Kérdés: Vannak olyan vélemények is, hogy a Kádárnak voltak különféle személyes közgazdász ismerősei, akik tippeket adtak neki. Volt ilyen? Például a Bognárt említik. Válasz: Én nem tudok róla. Nem voltak ők a Bognárral jóban, hát a Bognár nem fogadta el ’57-ben a miniszterséget, amikor alakult a Kádár-kormány. A Bognárnak fölajánlotta, nem fogadta el, és ezen az Öreg megsértődött. Kérdés: A Fekete János... Válasz: A Fekete Jánossal viszonylag jóban voltak, de hát azon az alapon, hogy a Fekete János az egy elismert olyan profi bankár volt, hogy az „Öreg” bárhová elment külföldre, ott mindig megkérdezték tőle, hogy hogy van a Fekete János? S ebből ő következtetett, hogy a Feketét, mindenütt ismerték. De a Fekete János nem volt bejáratos úgy az Öreghez, egy évben egyszer-kétszer bement elmondani a problémákat, hogy ő, mit hogyan lát, de nem tudom, hogy volt-e neki ilyen, ezek a gazdasági dolgok sajnos sokat... a Németh Károlyra. Ö nem volt közgazdász úgy magunk között mondva. Az ideológiai front az egy elég jó kérdés volt az előbb. Ha most összevetjük a még csak nem is Gorbacsov-i korszakkal, hanem mondjuk azzal, hogy Andropov mikor kezdett el újítgatni ott a Szovjetunióval, ugye ott volt egy olyan, hogy az ideológiai front az ráállt a reform támogatására. Ők abból indultak ki, hogy a szocialista forradalomnak a továbbvitele szükséges, ezért az ideológia, a nyilvánosság és minden, ami a párt kezében volt, az hogy úgy mondjam, szolgálta ezt a gazdasági reformot. Most mindegy, hogy hogyan. Mi az eredménye neki. Na, azt majd meglátjuk! A magyar ideológiai front az borzasztóan meghasonlott ebben, és nagyon kettős volt ebben. Az egyik az támogatta volna, sajnos nem a közvetlen párt alá rendelt seregek, hogy így mondjam, hanem inkább a párton kívül lévők, azok sokszor reformpártiak voltak és érveltek jobban a reform mellett. Akiknek erősebb volt az ideológiai görcs, a kötöttség, a megszokottság, véleményem szerint ezért nem találta itt a helyét és nem találta a párton belüli élet se. Ahogy mondjuk Interjú Havasi Ferenccel 133