Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)
Havasi Ferenc: „Emögött egy generációnak a rövidzárlata van, amelyik nem tudott már váltani!”
mi az, amit itt most a Hoósék föltalálnak..., mert akkor a Hoós volt már az osztályvezető. Nem akartak hinni a fülüknek, akkor a Kádár - azért az új emberekben nem bízott -, akkor tudom, hogy kontrolláltatta a Fockkal az egészet, azzal, hogy a Fock az régen foglalkozik gazdasági kérdésekkel. Megkérdezte, hogy annak is mi a véleménye. Hát a Fock is egyik-másikat elfogadta, egy részét nem, amiről úgy érezte, hogy őneki is van köze hozzá, arra azt mondta, hogy ez nem igaz. Ez volt, tehát hihetetlennek tűnt, és elsősorban annak, hogy ezek az új emberek, akik itt vannak, ezek valószínű nem úgy fogják meg a dolgokat szakszerűen, ahogy kell az ilyen kérdésekkel foglalkozni. Ez egy sor más kérdésben is így volt. Minden beruházási javaslatnál az le volt írva, hogy ez milyen jövedelmező lesz, mert azért az nem igaz, hogy a PB döntötte el a beruházásokat. Szóval sok mindent lehet arra a PB-re mondani, de azt, hogy ő vette a fáradságot és nem tudom én, beruházási kérdésekben döntött, az nem igaz. Tájékozódott különböző kérdésekről, de még csak kötelező se volt, hogy mit tudom én, minden beruházást bevinni. Például ilyenek, hogy mit tudom én, ez a bányafejlesztés. Sokan mondják, hogy az eocén programot a PB sose látta. Ez nem igaz! Kérdés: Melyik intézmény volt az az erő, amely ilyen kérdésekben döntött? Válasz: A kormány. A legfőbb erő az Állami Tervbizottság volt. Amire azt kimondta, hogy ez mehet, az tulajdonképpen bekerült a kormányülésre, és utána különböző tervekbe. Itt legerősebb gazdasági centrum az... nálunk az Állami Tervbizottság volt nálunk, az állami Tervbizottság. Az Állami Tervbizottságban a kormány legerősebb emberei benne voltak. Minden miniszterelnök-helyettes tagja volt az Állami Tervbizottságnak, a funkcionális miniszterek, tehát OT, PM, ezek tagjai voltak. Most nyilván, hát ezek ültek a kormányülésen is, hát ott az oktatás, meg az egészségügyi miniszter. Mit tudtak ahhoz hozzászólni, hogy 70 milliárd legyen az vagy 60. Ez egy szakértő által előkészített valami volt, megszűrve nagyon sok élő vitán. Azt mondta az OT elnöke, az Állami Tervbizottság elnöke, hogy ők ezt javasolták, és 90%-a az ügyeknek keresztül is ment. PB előtt inkább ilyen, hogy a lakosság életszínvonalát érintő kérdések, magyar-szovjet viszonyt érintő kérdések, de ezek is csak abból a politikai aspektusból, hogy szóljon hozzá, hogy mi a véleménye. Vagy ha valamin összevesztek, valami ilyen beruházási kérdésben, és konzultációt kértek, de az, hogy a PB döntsön ilyen konkrét ügyekben, azért az, legalábbis az én időmben nemigen volt. Amire emlékszem, a tervet elfogadta, abban benne voltak a nagyberuházások is, meg voltak jelölve, de nem ott fogadták el ezt. Interjú Havasi Ferenccel __________ 126