Riba András et al. (szerk.): Szó szerint. Szemelvények a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből, 1986–1989. RETÖRKI Források 6. (Budapest, 2023)

Fogalomtár

Fogalomtár Szó szerint Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1949 és 1989 között működött, amikor az államhatalom egyik legfőbb szerveként államfői jogköröket töltött be. Hatásköre volt többek között az országgyűlés összehívása, törvények kezdeményezése, a Magyar Népköztársaság nevében nemzet­közi szerződések megkötése, követek megbízása és fogadása, valamint a kegyelmezési jog gyakorlása. Tagjai az elnök, két helyettes elnök, titkár és tizenhét további tag. Emberi Jogok Bizottsága Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jogelődje, 1946-2006 között Emberi Jogok Bizottsága néven működött. Feladata a nemzetközi emberi jogi normák kialakítása, fejlesztése és védelme volt. 1970 óta nemcsak elvi síkon hozott határozatokat, hanem konkrét jogsértésekkel is foglalkozott. Fő bázisát a különleges eljárások során készített jelentések alkották, illetve léteznek munkacsoportjaik, amelyek egyes országok emberjogi helyzetével, vagy más tematikus kérdésekkel foglalkoznak. ENSZ Az Egyesült Nemzetek Szervezete San Franciscóban alakult meg 1945- ben, ötven ország részvételével. Célja az államok közötti együttműködés a gazdasági fejlődés, a szociális ügyek és az emberi jogok kérdéseiben, a nemzetközi béke és biztonság megőrzése, illetve ha szükséges, hely­reállítása. Legfontosabb testületéi a Biztonsági Tanács és a Közgyűlés, működnek szakosított intézményei, mint például az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO). Jelenleg 193 tagországa van. Európai egységokmány Az Egységes Európai Okmány az Európai Közösségeket létrehozó szer­ződéseket módosította és megteremtette az európai politikai együttmű­ködés lehetőségét. Az EEO-t 1986. február 17-én kilenc tagállam írta alá, fő rendelkezései az Unió hatáskörének kiterjesztése, a Miniszterek Tanácsa döntéshozatali képességének javítása, valamint az Európai parlament szerepének növelése voltak. A dokumentum hatálybalépését követően vált hivatalossá az Európai parlament elnevezés is, melynek jogalkotási hatáskörei is ekkor bővültek. 290

Next

/
Thumbnails
Contents