Riba András et al. (szerk.): Szó szerint. Szemelvények a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyveiből, 1986–1989. RETÖRKI Források 6. (Budapest, 2023)
Fogalomtár
Fogalomtár Szó szerint amelyek nem kívántak az 1957-ben megkötött római szerződéssel létrehozott EGK tagjai lenni. Egymással - a gazdaság- és kereskedelempolitikai szuverenitás nagyfokú fenntartása mellett - jelentős kedvezményekkel (belső vámok eltörlése, mennyiségi kontingensek) kereskedtek. A szervezet tagjai annak fénykorában Ausztria, Dánia, Egyesült Királyság, Svédország, Portugália, Izland, Finnország, Norvégia, Liechtenstein, Svájc voltak. 1977-ben vámuniót kötöttek EGK-val, a szervezet tagjainak száma pedig fogyatkozni kezdett, a nemzetközi együttműködés bővítésének lehetőségei egyre inkább az Európai Gazdasági Közösség javára tolódtak el. A ma már csak kormányközi, Svájcot, Liechtensteint, Norvégiát és Izlandot tömörítő genfi székhelyű szervezet a világkereskedelem 9. legnagyobb szereplője, az Európai Unió 3. legfontosabb kereskedelmi partnere. Magyarország az Antall-kormány hivatali időszaka alatt, 1993 márciusában kötött a szervezettel szabadkereskedelmi megállapodást. EGK (Európai Gazdasági Közösség) Az európai gazdasági integráció fontos állomása, hat nyugat-európai ország (NSZK, Franciaország, Olaszország, Benelux-államok) által 1957-ben Rómában aláírt együttműködés. Az ún. római szerződés következtében létrejött EGK - más néven Közös Piac - 1958-ban kezdte működését, célja a tagországok közötti vámunió, valamint a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának létrehozása. A hatvanas évek végétől neve Európai Közösség lett, majd a Lisszaboni Szerződés (2009) hatályba lépését követően a szervezet megszűnt. Egyesített Fegyveres Erők (EFE) 1955-ben a Szovjetunió vezetésével létrejött a Varsói Szerződés nevű politikai-katonai szövetség, melynek tagjai a szovjet érdekszférába tartozó országok voltak. A szervezet - amely válaszreakció volt a nyugati államok által létrehozott NATO-ra - része az 1969-ben létrehozott Egyesített Fegyveres Erők Törzse, amelynek főparancsnokát a Szovjetunió adta. A szervezet a hidegháború végén, 1991-ben szűnt meg. Egyesületi törvény 1989. évi II. törvény az egyesülés jogáról, mely azt mindenkit megillető alapvető szabadságjogként ismeri el, a magyar állam pedig biztosítja ennek zavartalan gyakorlását. A törvény értelmében magánemberek társadalmi 288