Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése - Az ötödik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. június 9

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése Időpontot ne döntsük most el, és itt rögtön szeretném megjegyezni, hogy talán nem is kell ilyen részletességgel, és így ezt a problémát ott felvetni, hanem inkább, ami ennek az anyagnak a második része: a koncepcionális része, illetve a szervezeti átrendeződés. Ami a III. fejezettel úgy vezetődik be, hogy egy modellváltás értékű koncepció kialakítására van szükség. Én úgy gondolom, azt kellene oda vinni a politikai bizottság elé. Az anyagról. Hát mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy érdekes ez a politikai eszmefuttatás itt az első fejezetben. Azért ebben elég sok mindenben lehetne vitatkozni. Itt-ott elég nagyvonalú megállapításokat tesz az anyag. Előnye vitathatatlanul, hogy behelyezi a mai magyar valóság rendkívül ellentmondásos helyzetébe. De nekem úgy tűnik, hogy a helyzetértékelés az hazánk belpolitikai helyzetét - alá is van húzva egy ilyen alcímben -, ez nem eléggé árnyalt. Úgy, hogy amíg ez megmarad itt a családon belül, addig nincs jelentősége, de elhangzott az a gondolat, hogy az anyag kezdje élni életét a szakszolgálatnál. Tehát ez azt jelenti nyilvánvaló, hogy ott egy ilyen vita vagy eszmecsere lesz; ahol vagy javaslom ezt előadni, vagy javaslom ezt pontosítani. Mert így ez nem elég. A másik, amit szeretnék megjegyezni, hogy a modellváltásnál a fő funkciót megfogalmazza az anyag. Én itt egy egyoldalúságot érzek, mert a következőt mondja: „a társa­dalmi robbanás és a konzervatív visszarendeződés veszélyei elhárítására kell a figyelmet fordítani". Kérem szépen, ellenség akkor is van, ha moder­nizálunk. Tehát a fő funkciók között az ellenség elleni harcot is fel kell tüntetni. Mert én ebben a pillanatban a társadalmi robbanáson belül azt értem ebben az anyagban, hogy a belső társadalmi feszültséget, tehát nem az ellenség betette a lábát című fejezetről van szó, hanem a társa­dalom belső ellentmondásai olyanok, hogy ezek felszínre hozhatnak belső ellenséges erők olyan tevékenységét, amely robbanáshoz vezethet. Sajnos a helyzet bonyolult, mert ellenséges szándék nélkül is elvezethet a robba­náshoz a helyzet, amit semmilyen biztonsági szolgálat nem tud kiszűrni vagy megelőzni. És nyilvánvaló, hogy a konzervatív visszarendeződésnek is vannak tényezői vagy legalábbis magjai. De én nem hiszem, hogy jobbol­dali ellenséges külső erők is ne támadnák a Magyar Népköztársaságot. Erre van élményanyagunk. Tehát a fő feladat között tulajdonképpen én hiányolom, hogy a két lábon állásnál marad meg, holott ez három lábon kellene, hogy álljon. Mert én úgy érzem, hogy három irányból kellene tevé­kenykedni. Ami a szervezeti koncepciót illeti: én ebben a leglényege­sebbnek azt a felfogást tartom nagy értéknek, hogy ezt a titkolódzó, 530 homályban marad, mindent lefigyelő és elhárító jellegét a szolgálatnak Hatalmi grémium

Next

/
Thumbnails
Contents