Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése - Az ötödik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. június 9

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése tartalmilag nyilván sokkal többet elfed, mintamire itta belügyi szervek hiva­tottak lennének. Most én a kérdés egész általánosságát nem is vetem itt fel, csak azt, hogy mondjuk védelem kérdését, honvédelmet, közbiztonság kérdését is, de itt elsősorban mi a belügyi, illetve állambiztonsági munka szempontjából szólunk erről a helyzetről. A második megjegyzésem. Itt mi jelezzük azt, hogy természetes az, hogy nincs mozdulatlanság a belügyi, illetve állambiztonsági felfogásban és az apparátus munkájában. Azonban, ma és elsősorban a belső elhárítás területén azt mondhatom, hogy ott a működés és a munka szisztémája és irányai és területei is területei is az a régi. Rengeteg információt küldünk458 innen. Harmadik dolog. Ugye van döntés a közvetlen pártirányításnak a megszűnéséről, megszünteté­séről. Most megszámolhatatlan mennyiségű párthatározat van 1957-től - meg lehet számolni ezeket, persze -, amik a belügyi, illetve állambizton­sági munka pártirányításával kapcsolatosak. Szerintem azokat majd át kell tekinteni, de nem is ez a kérdés és az érdekes most. Elsősorban itt a párt védelme érdekében is egy új viszonyrendszert kell majd kialakítani a pártnak a központi és területi szerveivel való információs és kapcsolat­tartás szempontjából. Következő megjegyzés. Itt mi jelezzük, itt a struktú­rával kapcsolatos szervezési, korszerűsítési követelményeket. Itt szeretném azt mondani, hogy azok a lépések, amiket mi most rövid távon tennénk, de olyanok, amik itt az apparátus az egyébként is bizonytalan, átmeneti hely­zetben nem forgatják fel, tehát mondjuk ezek nem nagy méretűek, ezeket meg lehet tenni, és ami egy nagyobb méretű átalakítás volna, ezt az új törvény megalkotásával kapcsolatos időszakra gondoljuk ütemezni. Tehát addig mind a központi, mind a területi szerveknél. Tehát, mondjuk, hogy itt a stabilitást azért ebben a helyzetben ne kérdőjelezzük meg. Ezt külön értem én a hírszerző szolgálatra is, ahol én koncepcionálisan el tudom képzelni egy ilyen önállósult - áttekintve akkor ennek az egész rendszerét, de azt gondolom, hogy addig szintén ehhez nem nyúlunk hozzá. S végül én itt felvetem, írásban ezt nem jeleztük, de talán itt is szót kéne váltani róla - a Politikai Bizottság elé és esetleg a Központi Bizottság elé elvinni nem ezt anyagot, mert ez, már ami a részleteket illeti, messze nem egy ekkora párt­fórum elé való dolog. De az ügynek azért van néhány olyan politikai aspek­tusa és vonatkozása, amiben éppen egy nyilvánosságra kerülő pártállás­foglalás és pártkezdeményezés talán nem lenne rossz, már az MSZMP-től, mert a többi párt más politikai szervezetek ezt majd úgyis meg fogják tenni. 458 Eddig tart a korábban jelzett visszaminősített rész. 517

Next

/
Thumbnails
Contents