Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése - Az ötödik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. június 9

Az MSZMP KB NJKB 1989. június 9-ei ülése a megújítása, illetve egy teljes modellváltás. És bizony, hát ma én azt mondom, hogy ami itt ezen a katonai tényező egyfelől, másfelől pedig ez a sokféle új kezdeményezések és a próbálkozások és az ezzel kapcsolatos jövőbe vetett bizalom és remény, ami élteti és nem annyira a mai sikerek, mert mai sikerek bizony nem nagyon vannak ebben a világrendszerben, hogy nem is tudom, hogy most minek mondjuk, mert ezt nem is hasz­náljuk. Úgyhogy én erre így tekintek a magam részéről. Na, most én azt nagyon fontosnak tartom, hogy számoljunk vele a jövendőben, hogy mi persze minden okunk megvan erre, és ezt elvileg is meg politikailag meg érdekeink is, hogy mi ebbe a közösségbe tartozónak tekintsük magunkat. Azonban azon a fajta felfogáson, ami itt évtizedeken át ebben érvénye­sült ezen változtatni kell, és a magyar nemzeti érdekeket és szempontokat szerintem sokkal nagyobb nyomatékkai és más rangsorba kell rendezni. Ebben a viszonylatban avval is számolni kell szerintem, hogyváltozika világ, és ez egy kedvező és jó változás, a nagy országok meg kis országok, meg különböző méretű és súlyúak, hogy az szerintem lassan véget ér, hogy a kis országoknak ugyanazt kell tenniük, mint amit a nagy országok tesznek, és ami [...] Ez véget ért, nemcsak itt nálunk, hanem véget ért a másik, nem úgy, hogy ennek már semmi nyoma nincs, meg nem is marad, mert lesz majd, és kell alkalmazkodni, de ez az alkalmazkodási készség azért sokkal inkább kölcsönösnek kell, hogy legyen, és olyanná is alakul. Na, most ami itt a közvetlen környezetünkben. Szerintem megengedhetetlen dolog volna, ha mi itt összeütközésre készülnénk. Pláne valami fegyveres konflik­tusra, sőt, szerintem nagyon kell ügyelni, a Szűrös elvtárs beszélt róla, ahol itt gondok támadtak, netán a mi hibánkból is, hogy ezeket a legnagyobb sietséggel próbáljuk kiküszöbölni, hogy ne romoljon tovább a viszony, mert hát nekünk ezekkel a szomszédainkkal elsősorban és lehetőleg az összessel a legjobb viszonyban élni. Tehát ugyanakkor azzal semmilyen tekintetben még mintegy nagyon elvont lehetőséggel is mondjuk, nem számolni, de hát legalább leírni, hogy azért itt előfordulhat, hát, a történe­lemben láttunk erre példát. Láttunk arra példát, hogy Vietnam nekiment Kambodzsának, Kína és Vietnam között volt, Kína és a Szovjetunió között volt, a Szovjetunió megszállta Afganisztánt, volt szovjet beavatkozás doktrína ide, volt doktrína, vagy nem volt doktrína, de volt NDK-ban, volt Csehszlovákiában, volt Magyarországon és így tovább. Tehát mondjuk, történelmi példa erre volt, és a jövendőt én mondjuk, nem annak adok esélyt, hogy lesz is, mert ennek az esélye egyre inkább csökken, de ezt mondjuk, teljesen kizárni, leírni azt mondom, szintén nem lehet. Még van 473

Next

/
Thumbnails
Contents