Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 31-ei ülése - A harmadik ülés háttéranyagai, dokumentumok - Az MSZMP KB állásfoglalása a Munkásőrség működéséről és további feladatairól

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 31-ei ülése A harmadik ülés háttéranyagai, dokumentumok Az MSZMP KB állásfoglalása a Munkásőrség működéséről és további feladatairól311 1, A munkásőrség jellege, jellemzői A munkásőrség 1957 tavaszán alakultmega MagyarSzocialista Munkáspárt kezdeményezésére, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rende­leté alapján, amelyet az országgyűlés 1957. május 9-én megerősített. Akkori feladata - a Magyar Népköztársaságfegyveres erőivel és testületéivel együtt - a törvényes rend helyreállítása, a termelés zavartalanságának biztosítása, a dolgozó emberek nyugalmának őrzése volt. Fennállásának 32 éve alatt jól beépült a magyar társadalom intézményrendszerébe. A testület mozgalmi jelleggel, széles társadalmi alapokon, demokratikus szellemben működik. Tagjai teljesítik feladataikat a gazdasági építésben, a kiképzésben, a szol­gálatban, aktívak a közéletben. Választott társadalmi tisztséget visel 52 százalékuk, huszonhatan országgyűlési képviselők és pótképviselők. Két és fél ezer újító és feltaláló is szolgál a testületben. Megalakulása óta közel 200 ezer állampolgár teljesített szolgálatot a munkásőrségben, 1963-ig - az MSZMP Politikai Bizottsága szeptember 24-i határozatáig - párttagok voltak tagjai. Ezt követően kezdődött meg a pártonkívüliek erőteljesebb felvétele. Ma az ország valamennyi városában és nagyobb településén, hazánk minden nagyüzemében és nagyobb intézményében - az utóbbi években egyre több kistelepülésén és kisüzemben - vannak munkásőrök. A munkásőrségnekjelenleg 60 ezer tagja van, amelyből 53 ezren szolgálnak a tényleges állományban. A hivatásos állományú tisztek és tiszthelyettesek rendszeresített létszáma 635, amelyből 620 hely van betöltve. Polgári alkalmazott 482, elsősorban fizikai dolgozók, ügykezelők, gépkocsivezetők. A személyi állomány összetétele ipari és mezőgazdasági munkás: 69,4 százalék, szellemi foglalkozású: 18,4 százalék, nyugdíjas, magánvállalkozó, 311 Fejlécben: „Munkásőrség Országos Parancsnoka 0013-1/1989."; „Szigorúan titkos!"; „Készült: 1 eredeti + 20 soksz. példányban"; „002 sz. példány". 335

Next

/
Thumbnails
Contents