Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 31-ei ülése - A harmadik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. március 31

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 31-ei ülése Grósz Károly: Helyes, üljetek le. Kárpáti Ferenc: És ott majd a mi dolgunk mit kezdünk már evvel a dologgal. Nagyon röviden tudtam említeni valamelyik nap, Grósz elvtárs, mi ezt már úgy tekintjük, ezt a 35 százalékos csökkentést, hogy tárgyalások előkészítésén nehogy ezen kelljen dolgozni, és tudjuk megvalósítani. Jelenleg volna, egy politikai hasznavehetőséget ki kellene használni, hogy itt korábban felmerült, hogy szóval nem vagyunk eléggé kezdeményezők a diplomácia tekintetében. Most csak arra kérnék egyetértést, hogy mi a Honvédelmi Minisztérium kidolgozza, majd amit szükséges a Külügyminisztériummal egyeztesse, mert amikor összeáll itt nekünk ez az egész, úgy bizonyos tapogatózó megbeszélést kezdeményezünk mindenekelőtt a jugoszláv­­okkal és az osztrákokkal. És hogyha valami támogatást vagy egyetértést, vagy szimpátiát tudnánk tőlük kapni, akkor ezt követően az olaszokkal is - tudatában ugye, hogy csökkentünk - fölvehetnénk. Hogy mi hajlandók lennénk egy további erőteljes csökkentésre, hogy lennének olyan szívesek ott Észak-Olaszországból ők is valamilyen változtatást csinálni. Én azt hiszem, hogy ezt mindenféleképpen politikailag hasznosítani lehetne, még akkor is, hogyha végeredményben nem járna, mit tudom, olyasmivel, hogy olaszok tényleg hajlandók lennének, bár abban én nem bízok, és nem az F-16-osokról!08 van szó, mert az amerikai, az olasz haderőről, ami igen erőteljes Észak-Olaszországban. És ezt ki lehetne aknázni. Ezt a gondolatot vetném föl, hogy valamilyen következtetésre jutottunk, dolgozunk rajta. És akkor visszajönnénk vele. Grósz Károly: Hát, jó, erről érdemes beszélni. Ebben van fantázia. De mondtál két országnevet fontos [...], hogy kössünk olyan egyezményt, amelyik ezt demonstrálja, ezt a katonai érdeket. Na, most az osztrákoknál nem tapo­gatóztunk, tehát azért ezt is rá kellene vinni a diplomáciai munkára, hogy ezt járja körül. Mert ennek nagy politikai jelentősége lenne, ha két ilyen országgal tudnánk egy ilyen, egy ilyen szerződést kötni. [,..]-kaI beszéltem, ők partnerek hozzá. 308 Az F-16-os Fighting Falcon egy amerikai egy hajtóműves elfogó vadász- és vadászbom­bázó repülőgép. Idegen hadseregekről. Az F-16 - Fighting Falcon vadász-vadászbombázó repülőgép. Honvédségi Szemle, 1983/2,100-103. 331

Next

/
Thumbnails
Contents