Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)
Az MSZMP KB NJKB 1989. március 31-ei ülése - A harmadik ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. március 31
Az MSZMP KB NJKB 1989. március 31-ei ülése jó, Szombathelyi Debrecenben, szóval ez nagyon jó dolog. Egy komplett gépesített ezred ott lesz Debrecenben, viszont vannak sok más izgalmas dolgok ebben, úgyhogy dolgozik rajta a vezérkarunk, és ha az előterjesztésben valami módosító javaslatunk van, azt megtesszük, és visszatérünk velük konzultálni, lehet, hogy még a főparancsnokkal, de akkor legyen végleges. Ebben van, hogy szóval el kell, mondjam, hogy eléggé kialakult gyakorlat, hogy felül ideviszik, odaviszik, és ezt úgy teszik-veszik az országban, ne így legyen. A másik nagyon lényeges dolog, hogy ez óriási nagy mozgást jelent. Tehát ez itt lényegében az egész országon keresztül vonul, mert egy része több száz szerelvénnyel viszi ugye a nehéz technikát, akkor az állományt meg a könnyű felszereléseket, sok-sok mindent, azt pedig keréken. S ez ugye hosszú hónapokon keresztül, elkezdődik április húszon, nem tudom most pontosan hányadikán, huszonhárom, azt hiszem az első, július végéig. Ez lesz egy olyan időszak is ráadásul, hogy ez ugye hosszú útvonalakat hosszú időre lekötne, hogy erre vonatkozólag, hát nem gondolták ezt - mert mondják, hogy ők biztosítják, ők a forgalomnak szabályosan a rendet Magyarországon, mondjuk, ezt nekünk kell vállalni, hogy pontosan kidolgozzuk, és én azt kérném majd a Németh Miklós elvtárstól, hogy erre hozzon döntést a kormány, hogy a honvédelmi miniszteren kívül még kik felelnek érte, gondolok itt a Belügyminisztériumra, gondolok a Közlekedési Minisztériumra, és nem tudom, még másokra is, szóval ez rendkívül sokirányú feladatot jelent. A következő, ami ezzel összefügg, fölvetettem, hogy mit visznek el innen. Rengeteg fegyverzet, technika, többek között páncéljárművek. Vagy az a MiG 29-es ezred innen több minden elsorolható és rengeteg mindenféle dolog. Ez ugye nagyon sokfélére kiterjed, s figyelembe véve, hogy hatalmas csökkentést hajtanak ők végre az egész szovjet hadseregben, valamit raktároznak, ha tudnak, és van, amit ha nem is kéne, meg fognak semmisíteni. Hogy ezt vessék otthon föl, de mi a főparancsnoknak okvetlenül, hogy áttekinthessük, hogy ha netán nekünk valamire szükségünk van, hogy legalább tárgyaljunk. Hát ne semmisítsék meg rögtön, és mi kicseréljük a technikát. Sőt olyasmi is van ugye, amit fölösleges lenne elvinni akkor is ugye, ha megsemmisítik... Hát erről van szó. Beleolvasszuk. Tehát ez is folyamatban van. Következő. Hát, nagyon sok objektum szabadul föl tíz laktanya, 950 lakás, és nagyon sok-sok minden, hogy erről egy pontos felmérést történik, én azt kértem, hogy ők soha senkivel ne tárgyaljanak, semmiféle helyi szervekkel, mert rengeteg igény van, mindenhonnan jönnek felméretezni. Ez pontosan 326 központilag történjen. Mi eddig ezt nem tudtuk áttekinteni, nem ismertük, Hatalmi grémium