Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)
Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése - Rövid hiteles jegyzőkönyv a Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság 1989. március 13-ai üléséről
Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése- A világ felé nyitás mindkét irányban való nyitást jelent, de több ok miatt ma a nyugati irány van jobban előtérben.- Erőfeszítéseink fő iránya: Európa, Távol-Kelet (Kína, Japán, kis államok).- Az arab világ, az USA viszonylatában nem sikerült a remélt tartalékokat feltárni.- A szocialista országok irányában nem célszerű magyar-lengyel-szovjet „háromszög" kialakítását kezdeményezni.- Jugoszláviával fontos hosszú távon is fejleszteni kapcsolatainkat.- Az osztrák-magyar viszony sajátos elemeit a jövőben is célszerű megőrizni.- Román viszonylatban az események befolyásolására nemzetközi téren sokat lehet tenni, de az alapvetőek a belső folyamatok. A Bizottság szükségesnek tartja nemzeti érdekeink körültekintő képviseletét román viszonylatban. Megítélése szerint türelemre, kitartásra van szükség. A Bizottság nem támogatja a magyar nemzetiség ügyének felvetését a VSZ-ben. A Bizottság ellenzi a politikai kapcsolatok bővítését Tajvannal és Dél-Afrikával. Lehetőséget lát a gazdasági együttműködés végiggondolására. 2. Napirendi pont Előadó: Kárpáti Ferenc és Várkonyi Péter elvtárs Meghívott: Őszi István, Szombathelyi Ferenc, Biró József, Kupper Vojtek Béla elvtárs. Hozzászólt: Korom Mihály, Szűrös Mátyás, Fock Jenő, Kótai Géza, Fejti György, Horn Gyula, Őszi István, Grósz Károly elvtárs. A Bizottság állásfoglalása: 1. A VSZ-témában hasznos, magas színvonalú előterjesztés készült. 2. A Bizottság egyetért azzal, hogy a VSZ nem alkalmas a szocialista országok belső gondjainak kezelésére, de külső feladatát ellátja. 3. A Bizottság megerősíti: a magyar-román témát nem célszerű a VSZ elé vinni. 4. A VSZ tevékenysége és a reformfolyamatok között nincs közvetlen összefüggés. 5. A Bizottság hangsúlyozza: hazánknak nem érdeke a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok élezése. 271