Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése - A Román Kommunista Párt javaslatai a Varsói Szerződés szervei tevékenységének tökéletesítésére és demokratizálására

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése kérdései megtárgyalására és megvitatására kellene irányítani a társadal­mi-gazdasági fejlődés, népeink életszínvonalának növelése, a szocialista demokrácia, a szocializmus és általában a béke erőinek erősítése - és ezzel összefüggésben - a szocialista országok védelmi képességének növelése érdekében. Ez a testület - megőrizve korábbi összetételét - egyidejűleg nyitva állna bármelyik, részt venni kívánó európai szocialista ország előtt. 2 .) A VSZ katonai szerveként jöjjön létre a Katonai Védelmi Bizottság, amelyet a tagállamok kormányaiknak és legfelső parancsnokságuknak jelentéstételre kötelezett honvédelmi miniszterei alkotnának. 3 .) Az európai szocialista országok Politikai Tanácskozó Testületé demokratikus jellegének erősítéséből kiindulva javasoljuk, hogy a szerv tevékenységét évenként rotálódó elnöki rendszerben végezze. A Katonai Védelmi Bizottság elnöke szintén éves rotációs rendszerben funkcionáljon úgy, hogy mindegyik résztvevő állam biztosítsa e funkció ellátását. 4 .) Szükségesnek véljük ugyanakkor, hogy szemben a jelenlegi Alapokmány azon előirányzataival, miszerint a VSZ Egyesített Erői Főparancsnokának kijelölése 4-6 éves időszakra történik, a jövőben e tisztséget rotációs alapon a tagállamok főtisztjeinek soraiból két, vagy akár egy éves periódusokra töltsék be. Ebben az értelemben figyelembe lehetne venni azt, hogy a Főparancsnokot helyetteseinek soraiból vagy más, az illető ország kormánya által e tisztségre kijelölt tisztekből lehetne kinevezni. 5 .) A Vezérkari Főnök tisztségének időtartamára - akárcsak eddig - 4-6 éves időszak legyen megállapítva. Figyelembe lehetne venni, hogy a Vezérkari Főnököt több esetben szovjet tisztek közül nevezzék ki, ha a többi állam kormánya ezzel egyetért.- Ugyanakkor szükség van más katonai szervek szervezetének és műkö­désének javítására is. A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága úgy értékeli, hogy ezeknek a javaslatoknak az elfogadása még tovább fogja erősíteni pártjaink és országaink sokoldalú együttműködését a gazdasági és társadalmi fejlesztési tervek és programok megvalósításában, a szoci­alizmus erejének és tekintélyének világméretű növelésében, valamint a leszerelésért, a biztonságért és békéért vívott harcban. 1988. július 8. 269

Next

/
Thumbnails
Contents