Bandi István (szerk.): Határeset. Egy határőrtiszt életútja két világrendszer határán. RETÖRKI Források 4. (Budapest, 2023)
A család, gyerekkor, felnőtté válás…
A család, gyerekkor, felnőtté válás... a jó Isten miért haragszik ránk! De megmutatom nekik, én most is Bella András vagyok a kőbányában, de majd ezek tudnak-e jönni a kőbányába, ha fordul a kocka?" A nagyapám meg, ugye, amikor a vendéglőt vitték: „Hát jól van, most lehet, hogy padlón vagyunk, de azért kitaláljuk, hogyan tudunk megélni majd, miből." Tehát nem a kétségbeesés beszélt belőlük, nem fogták a fejüket, hanem majd megmutatják, valami akkor is lesz, tehát nem törnek össze. Szegény nagyanyám úgy sírt, mint a gyerek, vitték el, befogták a traktorba a cséplőgépet, meg egy elevátort, és mint a cirkuszosok húzták el. És mondta a nagyapám: „Nem lesz baj, ne félj, megélünk! Majd meglátjuk!" És tényleg erőt adott nekik az a helyzet, hogy ezen túl kell lépniük, ha akarnak valamit.- Hívő emberek voltak, a hitüket nem vesztették el. Ez a kitartás valahonnan mélyen a lélekből eredeztethető. Emlékszik-e olyan pillanatra, van-e olyan emlékképe, hogy a család valamelyik tagja vagy akár az egész család is templomba járt a korai gyermekkorában? Hiszen azért nagyon nehéz időszak volt, de pont emiatt.- A nagyszüleim mind templomba járók voltak, de nem divatból vallásosak. Tehát ha úgy adódott, hogy egy zalaegerszegi meg egy hévízi család vasárnap reggel beállított, hogy „megjöttünk!", akkor nagyanyám nem húzott el a templomba, hanem otthon maradt, és megfőzte a vasárnapi ünnepi ebédet. Na most, azt azért hangsúlyozni kell, hogy volt plébános is a családban unokatestvéri szinten, meg voltak apácák is, de a vallás nem dominált mindenek felett, hanem az élet velejárója volt.- A maga természetességében.- A maga természetességében. Én ministráltam például, mert anyám mondta.- Ez már Bánfalván lehetett.- Igen. Az apám volt végül is az antitemplombajáró, voltak neki, de fogalmam sincs, miért, kudarcai a helyi plébánossal Csapodon. Állítólag el szokta verni őket, szóval apám ezt rövidre zárta, és az még csak hagyján lett volna, szóval anyámat is azért próbálta kordában tartani. Meg hát vasárnap is dolgozott, folyamatos üzem volt O-tól 24-ig. Én viszont mentem boldogan ministrálni, mert a haverjaim is jártak, meg kaptunk mindig savanyú cukrot, a plébános szeretett bennünket, szóval élveztük.- Ilyen gyerekkori, közösségi élmény volt. Az iskolára visszatérve: említette, hogy kiváló tanuló volt, tehát nem volt gondja a tanulással. Mi volt a sorsfordító pillanat, amikor befejezte az elemi iskolát, és utána mégiscsak föl kellett tenni a „hogyan tovább?" kérdést? 25
