Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)

Emlékeztető a Magyar Demokrata Fórum 1989. május 29-i elnökségi üléséről

Források EMLÉKEZTETŐ A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM 1989. MÁJUS 29-I ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉRŐL222 222 RETÖRKIL X.1. Magyar Demokrata Fórum iratai. Korai időszak, 8. d. 148. ő. e. Az MDF Elnöksége 1989. május 29-i ülésének kézzel írt emlékeztetője. Az elengedhetetlen kiegészítése­ket a rendelkezésre álló gépelt leirat alapján végeztük el: RETÖRKIL X.1. Magyar Demokrata Fórum iratai. Korai időszak, 8. d. 148. ő. e. 223 A kifejezés mellé Regős Helga egy négyzetet rajzolt, jelezve, hogy az MSZMP által javasolt Kerekasztal egy négyszögletű asztal. 224 Az Ellenzéki Kerekasztal mellett az MSZMP azok meghívására is javaslatot tett, akik nem akartak sem az Ellenzéki Kerékasztalhoz, sem az MSZMP oldalához csatlakozni. Az MSZMP azt javasolta, hogy a harmadik oldalhoz hívják meg mindazokat, akik a kezdetektől részt vettek a megbeszéléseken (SZOT, HNF), az Ellenzéki Kerekasztal viszont azt javasolta, hogy csak az aktuális megtárgyalásra. Tervezetük szerint egy negyedik oldala is lenne a tárgya­lásnak, ahová megfigyelői státusú szervezeteket kívánnak meghívni. 225 Az MSZMP javaslata szerint a tárgyalásokon az elnöklést mindvégig Szűrős Mátyás, az 76 országgyűlés elnöke vezesse. Sólyom [László]: MSZMP felvette a kapcsolatokat. A korábbi tárgyaláso­kat folytatják - ami volt felejtsék el. Az érdemi tárgyalások függvénye lesz a parlamenti törvénykezés. Új javaslat- 4 oldalú megbeszélések;- MSZMP Kerekasztal; 23 - mindazok, akik nem akarnak csatlakozni (a mindenkori napirend­ben érdekeltek legyenek ott. Azokat hívják, akik már jelen voltak a kezdeti tárgyalásokon); 4 old [a I] megfigyelők;124- Elnök: Szűrös - végig állandó.225 - [június] 10-ig kezdődjenek meg az érdemi tárgyalások.- MSZMP delegációjában a Kormány is részt vesz. Fejti kívánsága: az aláírás ünnepélyes legyen - mindenki részéről az elnök írja alá - ne a Fejti. Szabad [György]: A dolog komolyságát az aláírók személye is jelenti. Bíró [Zoltán]: Folyt egy sorozat, a befejezéskor azok írjanak alá, akik képviselték a szervezeteket Lezsák [Sándor]: Csatlakozik [Bíró Zoltán véleményéhez], Szabad [György] írja alá. Kérdése: bele kellett menni a kör négyszögesítésébe? Az MDF elnökségi üléseinek dokumentumai

Next

/
Thumbnails
Contents