Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)

Emlékeztető a Magyar Demokrata Fórum 1989. május 22-i elnökségi üléséről

Források Ferencz Csaba 0 telefonált, hogy Széles sztálinista, nem lehet vele dolgozni (Rácz Margit nem hajlandó együtt dolgozni vele).201 Rácz-féle [program] - ugyanolyan, mint a párté. Szélesnek azt javasolták várjanak még. Széles erre nem volt hajlandó - így készítette ő egyedül a programját. Ott tartunk, hogy embereket rágalmazunk, ill. rágalmaznak. Ha erről nem szerzünk tudomást, soha ki nem derülhetne: ki, hogyan, miért sértődött meg v[agy] süllyedt el.02 200 Ferencz Csaba több gazdaságpolitikai elképzeléssel és egyéb, szervezetet érintő javaslattal állt elő ebben az időszakban. RETÖRKIL X.1. Magyar Demokrata Fórum iratai. Korai idő­szak, 12. d. 53. ő. e. Ferencz Csaba levele CsoóriSándor, Csurka István és Fekete Gyula részére. 201 Rácz Margit tervezetét nem találtuk meg a dokumentumok között. 202 A gépelt leirat némiképp más olvasattal szolgál erre az ügyre: „Egy másik társaság (Ferencz Csaba, Rácz Margit és még egy fiatalember) kifejtette, hogy Széles sztálinista, nem lehet dolgozni vele. Holott az igazság az: Szélest várakozó álláspontra akarták kényszeríteni, aki erre nem volt hajlandó, és így egyedül csinálta meg a tervezetet, nem várt a fiatalemberre és Rácz Margitra. Ott tartunk, hogy rágalmaznak, megsértenek embereket, ha erről nem veszünk tudomást, soha nem derül ki: ki, hogyan, miért sértődött meg vagy süllyedt el." 203 A levelet nem találtuk meg az anyagok között. Bíró nem javasolta a levél kiküldését. Az elhangzottakból arra lehet következtetni, hogy az említett nyílt levél a mozgalmi tevékeny­ség fenntartása mellett érvelt. 204 Az itt felmerülő ellentét a párttá alakulás kérdésével függ össze. Mivel az Elnökség a párt bejegyeztetésének elindításáról döntött, néhányan ellenvéleményüket nyílt, a Hitel című lapban lefolytatandó vitában próbálták megszólaltatni. Tudni kell, hogy Timkó Iván Csoóri Sándor közvetlen bizalmasa volt, így az általa és barátai által írott levél vélhetőleg Csoóri 70 gondolatait is visszhangozta. Keresztes [K. Sándor]: Ha lesz 5-6 program, minek alapján választjuk ki az igazit. Milyen elvek alapján döntünk. Bíró [Zoltán]: A munkacsoportok feladata ez. Keresztes [K. Sándor]: A tulajdonnal foglalkozó csoport hogyan fog együtt­működni a mezőgazd[asági] csoporttal. Bíró [Zoltán]: Már tudnak egymásról. Amikor tervezet szintjén készen vannak, akkor hangoljuk össze egy komplett munkaprogrammá. Keresztes [K. Sándor]: Csak beszélgetünk, de nem politizálunk. Bíró [Zoltán]: Igen, de a többiek dolgoznak. De [a] politikáról beszélve: Nyílt levél az MDF tagjaihoz: Timkó, Fasang, Olajos. Idealista szöveg: milyen szép, ha mozgalom vagyunk. Ez nem megnyugtató, hanem zavart keltő.203 Csoóri [Sándor]: Küldjük ki, az nem igazságos, hogy az Elnökség „eltit­kolja" a nem pártot akarók véleményét. Korrekteknek kell lennünk.204 Az MDF elnökségi üléseinek dokumentumai

Next

/
Thumbnails
Contents