Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)
Emlékeztető a Magyar Demokrata Fórum 1989. november 27-i elnökségi üléséről
Források nála). Föl kell szólítani 1 1 keit, hogy szüntesse meg a munkahelyi szervezetet, általában sem ártana irányában a prevenció.569 569 llkei Csaba az MTV MDF csoportjának a vezetője volt. Számos nyilatkozatban támadta a televízió és a rádió vezetését, korrupcióval és politikai manipulációval vádolva őket. Mivel a létrejött bizottság a kompromisszumok lehetőségét kereste, azért llkei agresszív viselkedése akadályozta a bizottság munkáját. Ráadásul a négyigenes népszavazás eredményének értelmében a pártoknak ki kellett vonulniuk a munkahelyekről. A népszavazási kezdeményezés általánosságban az állampárti befolyás visszaszorítását célozta, ám az MDF kb. 10-20 munkahelyi szervezetét is érintette, llkei a felszólításra feloszlatta a televíziós MDF-szervezetet, és kevesebbet nyilatkozott. 570 Lezsák Sándor azt javasolta, hogy az MDF párhuzamosan készüljön a parlamenti és elnökválasztásra és annak kampányára. A népszavazás eredményéből ugyanis nem feltétlenül következett, hogy az elnököt az országgyűlés választja, csak az, hogy arra az országgyűlési választások után kerüljön sor, a hatályos szabályozás szerint ráadásul közvetlen, nép általi választással. Ezért volt logikus Lezsák javaslata, és ezért szorgalmazta korábban, hogy Für folytassa az országjárást, a tulajdonképpen indirekt elnökjelölti kampányt. Lezsák a választási kampányról úgy fogalmazott: „Fontos a képviselőjelöltek mielőbbi kiválasztása. Minden választókerületben legyen jelöltünk, és a listákon is kihasználni minden lehetőséget." A képviselőjelöltek kiválasztása kapcsán úgy vélekedett, hogy csak MDF-tagokat javasoljanak jelöltnek, ezzel szemben Csurka István - az elnökség jóváhagyása esetén - párton kívüliek jelölését is elfogadta volna. Szűcs i. m. 2001,126. 571 A Magyar Demokrata Fórum programja (1989. október). Szerk. Kulin Ferenc. Budapest, 1989. A 163 oldalas, címoldalán 1989. októberi dátumozású kiadvány tartalomjegyzéke: Bíró Zoltán - Sólyom László: Politikai alapelvek; Halász Péter - Pálmány Béla: Önkormányzat; 4. Lezsák beszámolt a választási kampány állásáról. Für töretlenül folytassa vidéki útjait. Ismerteti levéltervezetét, melyet a vidéki szervezeteknek küld el. Eszerint december 20-áig a jelöltlistát, december 31 -éig az egyéni listát kell összeállítani. A Recski Szövetség és a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselői igényéről egyelőre nem írt. (Antall szerint ezt már az első levélben jelezni kellene, miként a kisebbségek képviseletének kérdését is.) Külön fölmerült a cigányság jelölésének ügy, (intézze Pősze Lajos), és általános egyetértés alakult ki Csurka javaslata körül: nem MDF-tagot is támogassunk, persze, ha nem más párti, mert a köztiszteletben állók felvétele növeli esélyeinket. 570 A választásokra kampánybizottság alakult Lezsák vezetésével (tagjai: Balsai István, Salamon László, Pősze Lajos, Szőke László, Horváth Zoltán, Regős Helga, Nagy József Zsigmond). 5. Kulin a programkiadással kapcsolatban jelzi, hogy a nyomda csak december 10-ére tud szállítani. Az Elnökség ezért december 10-ére halasztja az Elnökök gyűlését. 571 219