Szeredi Pál (szerk.): A Magyar Demokrata Fórum elnökségi üléseinek dokumentumai – 1989. RETÖRKI Források 3. (Budapest, 2023)
Emlékeztető a Magyar Demokrata Fórum 1989. július 24-i elnökségi üléséről
Források szervezeteinkkel.426 Abban igazuk van, hogy nem tudják költségeiket fedezni. De ez csak addig tartható, amíg nem látszunk teljesen baleknak a saját tagságunk előtt. Sólyom [László]: Nem teljesítették a Kerekasztal állásfoglalását [amely pártok elfogadták a Kormány pénzügyi támogatását]. Akkor mondjuk ki: föloszlika Kerekasztal. Szabad [György]: A pártok kérik: ne keverjék össze a történelmi pártokat és a Soros stb. pénzeket. Horváth [Balázs]: Az 50 millióból felvett pénz előleg:- MNP [Magyar Néppárt] 3 millió- Kisgazda [párt] 3 millió- Münnich [Ferenc Társaság] 1 680 000.127 Csurka [István]: Ezek a pénzek eltűnnek, még vádaskodásra is számíthatunk. Inkább fizessük vissza, amit a helyi szervezetek felvettek. Nem igaz, hogy nem tudnak működni, ez a pénz utáni vágyat mutatja. Az erkölcsi erőnket nem válthatjuk pénzre. Inkább hiteleket vegyünk fel. Nyilvánosságra kell hozni: NEM! Tiszták akarunk maradni. Szabó [Tamás]: Egyetért. De a tagságnak tényleg kell pénz, de ha fel is vennénk, csak egymásnak ugrasztanánk a saját tagságunkat. Lezsák [Sándor]: Ugyanezt gondolja, azzal együtt, hogy ma a 2. kerülettel nehéz beszélgetése volt, de sikerült, ha nem is enyhíteni, de megértetni velük a helyzetet. Fizessük vissza a 75 356 forintot. Dobozy [Dániel]: Kb. 90 ezer. Lezsák [Sándor]: Akkor annyit. Tudassuk ezt a szervezetekkel, de ne bántsuk őket. Mi tartjuk magunkat az Ell[enzéki] Kerekasztal megállapodásához. Kell beszélni egy banki emberrel, hogyan tudunk felvenni hitelt. Pl. 10 milliót, mert ez is az erőnket mutatja. Gondoljunk arra is, hogy van pénzzel kecsegtető vállalkozásunk is. Még 20 %-os kamat mellett is érdemes volna. Az új parlament biztosan megszavaz az MDF-nek kvótát. Keresztes [K. Sándor]: A működéshez pénz kell. Struccpolitika, ha nem látjuk be, hogy most is feketén, állami pénzekkel, eszközökkel dolgozunk. Ha ragaszkodunk az elvhez - nem tudunk működni. Melyik az a legtisztább forma, ahonnan pénzhez jutunk. Ha ez az 50 millióból van, és ellenőrizhető, akkor ez is tiszta pénz. 426 Az egyik helyi szervezet elfogadott 60 ezer forintos állami támogatást és az Elnökség preszsziójára fizette csak vissza. 427 A kormány által a későbbi állami támogatás terhére előlegként felajánlott összegekről van 160 szó. Az MDF elnökségi üléseinek dokumentumai