Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Március 15.

74 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 74 FORRÁSOK 74 17. Pálmány Béla tájékoztató levele az MDF Ideiglenes Elnöksége részére 1989. január 30. Tájékoztató Az MDF Ideiglenes Elnöksége számára 1989. március 15-e közös független megünneplésének előkészítéséről. Az MDF „kibővített elnöksége” utolsó, január 23-án tartott beszélge­tésén Lezsák Sándor tájékoztatást adott az MSzMP és a KISZ által „az együttműködő alternatív szervezetek” képviselőinek feltálalt „közös” március 15-i ünnepségekről „a nemzeti összefogás jegyében”. Egyöntetű a vélemény, hogy az MDF sem kíván közösködni, és a többi, valóban független demokratikus szervezettel együtt önálló ünnepségeket kívánunk szervezni – a demokratikus hagyományok ápolása és erősítése jegyében. A vitában felvetettem, hogy a budai MDF szervezetek közösen vállalják a fővárosi és kisebb Budapest környéki MDF csoportok számára is meghirdetendő „központi” MDF ünnepség megszervezését. Az ez ügyben is terméketlen vita nem hozott konkrét döntést, bár Czakó Gábor felvetette egy szervező bizottság megalakításának a szükségességét. Az Ideiglenes Elnökség jelenlévő tagjaitól /Csurka István, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor/, majd később telefonon Für Lajostól hozzájáru ­lást kaptam, hogy az MDF–et képviseljem a többi független szervezet által javasolt közös „Március 15. Bizottságban” és hogy megkezdjük az általam javasolt „MDF március 15-e budai Várban” ünnepség36 előkészítését. Ennek alapján felvettem a kapcsolatot a partnerekkel. Szombaton délután egymás után két megbeszélésen vettem részt. 1. Egy vendéglátóhelyen beszélgetésre, egyeztetésre jött össze az öt szervezettel, tagsággal rendelkező legnagyobb független csoportosulás 2-2 képviselője. A FIDESZ-esek bemutatták két – ide mellékelt – anya­gukat, egy felhívást és az akciótervet /Mit kíván a magyar nemzet?/ Kérték csatlakozásunkat vagy álláspontunkat. Nem kis meglepetésre 36 Az MDF 1989. március 15-én külön ünnepséget tartott a Budai Várban, ahol fáklyás felvo­nulásra került sor, valamint Sinkovits Imre szavalata után a Dísz téren Kulin Ferenc MDF elnökségi tag felszólalását hallgathatták meg a résztvevők.

Next

/
Thumbnails
Contents