Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Annotált névmutató
537 Annotált névmutató Fehér István: bíró. A Nagy Imre-per kapcsán benyújtott törvényességi óvás tárgyalása során a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának tagja. 163 Fehérvári László: rendőr hadnagy. Részt vett 1989. október 23-a megün neplésének előkészítésében. 307, 308 Fejti György (1946): kommunista politikus. 1980-tól az MSZMP KB tagja és a KISZ KB első titkáraként a PB üléseken is részt vett. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon az MSZMP egyik képviselője. A rendszerváltoztatás óta vállalkozóként dolgozik. 114, 146, 342, 443 Fejtő Ferenc (1909 – 2008): író, történész, újságíró. Csatlakozott az ille gális kommunistákhoz, amiért több évet ült börtönben. Ezután a Népszava és a Szocializmus munkatársa, de rendszeresen írt a Nyugat ba és a Korunk ba, alapítója és írója volt a Szép Szó nak. 1938 óta Franciaországban élt. 1950– 1979 között az AFP hírügynökség munkatársa. Jelentős szerepe volt 1988-ban Nagy Imre párizsi síremlékének felállításában. 140, 242 Fekete Gyula (1922 – 2010): író, szociográfus, publicista. 1956-ban az Írószövetség titkára, a megtorlás során a kis íróperben ítélték el. 1981-ben megválasztották a Magyar Írók Szövetségének alelnökévé. 1988-tól a Hitel folyóirat munkatársa, az MDF alapító tagja. 2004-ben hozta létre a Százak Tanácsa nevű szervezetet. 243, 422 Felber, René (1933 – 2020): svájci politikus. 1964-től 1980-ig Le Locle polgármestere. 1982-ben Svájc elnöke, 1987– 1993 között a Svájci Szövetségi Tanács tagja és a külügy vezetője. 183, 184 Filep Tamás Gusztáv (1961): könyvtáros, kisebbségkutató, művelődés történész. Az ef-Lapok szerkesztője, majd 1990–1991-ben a Regio folyóirat megbízott főszerkesztője. 2014-től az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében dolgozik. 192 Filó Katalin (1944 – 2009): tanár. A Leövey Klára, majd a Fazekas Gimnáziumban tanított. Tagja volt az MDF Országos Választmányának, 1991– 1992 között elnökségének is. 75 Filó Sarolta (1945): színművész. Felszólalt az 1989. március 15-ei ünnepségen. 88 Fodor Gábor (1962): jogász, politikus. A Fidesz egyik alapítója és képvi selője a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon. 1990-től az országgyűlés tagja, 1993-ig a FIDESZ, 1994-től az SZDSZ, majd 2014-től a Magyar Liberális Párt képviselőjeként. 1994-től egy évig művelődési és közoktatási miniszter, majd 2007–2008 között környezetvédelmi és vízügyi miniszter. 2008-tól