Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Annotált névmutató

535 Annotált névmutató országgyűlési képviselőjévé választották. 1993-ban viszont kizárták, ezután Orbán Viktor személyes tanácsadója lett. 2011-ben a Demokratikus Koalíció egyik alelnökévé választották, de az országgyűlésbe nem jutott be. 433 Demény Pál (1901 – 1991): mérnök, kommunista politikus. Már 1919-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, nézetei miatt a Horthy-korszakban több évet töltött internálótáborban és börtönben. Majd 1945-ös letartóztatását követően csak 1956-ban szabadulhatott. Ezután az Országos Fordító Irodánál dolgozott. 1990-ben az MSZP országy ­gyűlési képviselőjévé választották. 245 Demszky Gábor (1952): jogász, szociológus, politikus. Részt vett a SZETA és az AB Független Kiadó munkájában és a Beszélő szerkeszté ­sében. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, majd országgyűlési képviselője. 1990– 2010 között Budapest főpolgármestere. 93, 142, 330, 363, 481, 515 Dénes János (1930): vegyésztechnikus. 1956-ban a Kőbányai Gyógyszerárugyár munkástanácsának elnöke. A megtorlás során 15 év börtönre ítélték szervezkedésért, 1963-ban szabadult. Alapító tagja a TIB-nek, a POFOSZ-nak és az SZKH-nak. 1989– 1990-ben az MDF Országos Választmányának és az MDF kőbányai szervezetének vezetőségi tagja, egy évig a párt országgyűlési képviselője. 243, 302 Deutsch Tamás (1966): jogász, politikus. A FIDESZ alapító tagja, ország y ­gyűlési képviselője és 1993-2003 között a párt egyik alelnöke. 1999 és 2002 között ifjúsági- és sportminiszter, 2009-től az Európai Parlament képvi­selője. 303, 438, 487 Diczházi Bertalan (1958 – 2002): vegyészmérnök, közgazdász. A klub ­mozgalom aktivistájaként jelentős szerepe volt a BME kollégium 405-ös Társadalompolitikai Körének létrehozásában. Az MDF tagja, szervezője, később az Antall-kormány főtanácsosa. Emellett kezdeményezője volt a FIDESZ létrehozásának is. 398 Dobos László (1930 – 2014): szlovákiai magyar író, politikus, tanár, szerkesztő. 1968–1971 között a Csemadok elnöke, közben tárca nélküli miniszter. 1989– 1991 között a Magyarok Világszövetségének társelnöke, 1990-től 1994-ig nemzetgyűlési képviselő (Cseh)Szlovákiában. 194 Domokos Jenő (1936 – 2011): képzőművész, jogász, bíró. A Nagy Imre-per kapcsán benyújtott törvényességi óvás tárgyalása során a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának tagja. 163 Donáth Ferenc (1913 – 1986): agrártörténész, szociológus, kommu ­nista, majd ellenzéki politikus. 1934-ben lett a kommunista párt tagja. 1951

Next

/
Thumbnails
Contents