Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Szovjet csapatkivonás

521521 Szovjet csapatkivonás megoldani. Utóbb a munkatársaim, akik figyelték a szovjet partnerek reak­cióit, azt mondották: „Te jó isten, amikor hallották, hogy van magyar állás­pont, teljesen paff lett a szovjet fél, ledermedtek.” Mindenesetre ezután sikerült kialakítanunk a rendező elveket, amelyekhez végig ragaszkodtunk. Először is, hogy mindkét fél érdekeit, konkrét követeléseit meg kell vizs ­gálni. Másodszor, hogy végelszámolásra van szükség. Ennek az utóbbinak az alátámasztására hadd jegyzem meg: még most, június 18-án is átve­szünk négy objektumot. Hogyan lehetett volna addig elszámolni, amíg nincs meg az összkép? – Milyenek voltak a következő tárgyalások? – Kezdettől hangoztattuk, hogy a magyar kárigények két csoportjára kell tekintettel lenni. Először mindarra, amit ők elmulasztottak karban­tartani, másodszor az általuk okozott környezeti károkra. Lehetséges a követeléseknek egy harmadik csoportja is, az 1956-os hadviselés okozta károk megtérítése, amelyek ugyan nem rendezhetőek a fenti két kategó­riához hasonló egyezményes alapon, valamilyen módon azonban számba vehetőek. Ami a szovjet felet illeti, ő is következetesen igyekezett képvi­selni mind a mai napig a maga 50 milliárdos kárigényét. Más kérdés, hogy ennek milyenek voltak a realizálási esélyei. Sok mindennel próbálkoztak: kísérleteztek volna az értékesítéssel, és volt olyan fenyegetés is, hogy ha nem rendezzük az anyagi kérdéseket, nem vonulnak ki... – Ez Burlakov úr nevéhez fűződik? – Igen, ez főleg Burlakov korszaka volt. És addig tartott, amíg nem jöttek rá, hogy a magyar fél ezt nem katonai, hanem politikai kérdésként kezeli, s ebben az ügyben nálunk nemzeti konszenzus van. Meggyőződhettek arról is, hogy nem kérünk mást, mint ami jogszerű, ehhez azonban követ­kezetesen ragaszkodunk.[...] – Ha van egyeztetése a metodikának, akkor miért nincs megállapodás? – Június 10-én adtuk át a legutolsó magyar dokumentációt, és most a szovjet félnek kell kialakítania a maga értékítéletét. Mindent át kell vizs­gálniuk, s ennek alapján nyilatkoznak. – Mi az ő követelésükből mennyit ismerünk el? – A kereken 48 milliárdos követelésből 27 milliárd a nem hasznosítható építmény, marad tehát 21 milliárd. – Saját követelésünket ön pontosan nem ismertette. Miért? – Időt kell hagyni a szovjet félnek a követelések tanulmányozására. Így korrekt. Nincs olyasmiről szó, hogy a mi igényünk megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen lenne, de arról sem, hogy amit ők nem ismernek el,

Next

/
Thumbnails
Contents