Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Önkormányzati választások – 1990

487487 Önkormányzati választások – 1990 154. Fidesz – Az érdektelenségből minden pártnak le kell vonnia a következtetéseket (szemelvények) 1990. október 2. A Fiatal Demokraták Szövetsége hétfői sajtótájékoztatóján Fodor Gábor örömmel jelenthette be, hogy pártja nagyon jól szerepelt a helyhatósági választások első fordulóján, sokkal több szavazatot szereztek, mint az országgyűlési választások idején, amikor a listára leadott voksok kilenc százalékát mondhatták magukénak, míg most (ugyan biztos adatok még nem voltak ismertek), országosan húsz százalék körüli eredményt értek el. Megkapták a budapesti listára leadott szavazatok 17,5 százalékát, s a fővárosi kerületekben ennél is jobban szerepeltek. – A Fidesz számára nagy siker ez az eredmény, ám ugyanakkor szomo­rúak vagyunk az alacsony részvételi arány miatt. Ez utóbbiból minden pártnak, a Fidesznek is, le kell vonnia a szükséges következtetéseket – tette hozzá Fodor Gábor. A meglevő eredmények alapján úgy értékelte a helyzetet a képviselő, hogy az ország közvéleményének a java része a liberális ellenzéket támo­gatja, ellenzéki helyhatóságot akar. Ungár Klára, a Fidesz budapesti főpolgármesterjelöltje kellemetlen meglepetésnek nevezte, hogy negyven százalék alatt maradt a részvételi arány.678 „Nem tudtuk a programunkat megfelelően eljuttatni az embe ­rekhez, nem tudtuk jól megfogalmazni azt az üzenetünket, milyen fontos, hogy elmenjenek szavazni” – jegyezte meg magyarázatként. Deutsch Tamás, a Fidesz kampányfőnöke szerint nem volt felesleges, hogy pártja kampányának középpontjába azt helyezte, minél többen menjenek el voksolni. [...] A kampányfőnök arra is figyelmeztetett, hogy a tavaszi választásoknál is a két forduló között durvult el igazán a kampány, s mint mondta, reméli, most nem kell majd felemelni szavukat a tisztességtelen eszközök haszná­lata miatt. Magyar Nemzet, 1990. 10. 02., 3. 678 Budapesten a választói részvétel az első fordulóban 37,39%, a második fordulóban 34,9% volt.

Next

/
Thumbnails
Contents