Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Országgyűlési választások – 1990
439439 Országgyűlési választások – 1990 szövetség, míg az ún. jobboldalon az MDF az FKgP-vel és a KDNP-vel lépett választási szövetségre. 584 Összesen 496 egyéni képviselőjelölt mérkőzött meg a mandátumokért a második fordulóban, ahol 3 millió 459 ezer választópolgár járult az urnákhoz, amely az első fordulóhoz képest visszaesést jelentett, azaz 45,54 százalékos részvételi arányt hozott. A választásokat követően 1990. május 2-án alakult meg az új Országgyűlés, ahol az eredményeknek megfelelően az MDF 165, az SZDSZ 94, a Független Kisgazdapárt 44, az MSZP 33, a Fidesz 22, a Kereszténydemokrata Néppárt 21, az Agrárszövetség 1 és a függetlenek 6 mandátumot szereztek. Az 1990-es országgyűlési választások egyértelműen az MDF győzelmével végződtek. Míg az első fordulóban a köztük és az SZDSZ elsőfordulós listás eredményei között alig több mint 3 százalékos volt a különbség, ez a második forduló után jelentősen megváltozott, és majdhogynem kétszeresére nőtt az elnyert mandátumuk száma az SZDSZ által elnyertekéhez képest. Az országgyűlés összetétele 585 Szervezet Mandátumok száma MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM 164 SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE 92 FÜGG. KISGAZDA FÖLDM. POLG. P. 44 MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT 34 KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT 21 FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE 21 FÜGGETLEN JELÖLT 5 FIDESZ-SZDSZ 2 AGRÁRSZÖVETSÉG 1 FIDESZ-KDNP-SZDSZ 1 AGRÁRSZÖVETSÉG-SZÖV.FALU.VIDÉK 1 JuHász-Pintér Pál 584 Nagymihály Zoltán: Az országgyűlési választások második fordulója. In: A rendszerváltás mérföldkövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020, [218–222] 218. 585 1990. évi országgyűlési képviselő választás 2. fordulójának eredményei. Valasztas.hu – Nemzeti Választási Iroda: https://valtor.valasztas.hu/valtort/jsp/ma1.jsp?EA=3 (utolsó letöltés: 2022. 05. 30.).