Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Dunagate

430 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 430 FORRÁSOK vizsgálatot egyes személyek illetve csoportok ellen. 1990. január elseje után két ízben ellenőriztek levelet és háromszor hallgattak le telefont. A fontosabbnak ítélt politikai információkról külön jelentéseket készí­tettek, és azokat megküldték a kormány elnökének, illetve azoknak a kormánytagoknak, akik illetékesek voltak az adott kérdésben. 572 A Köztársaság kikiáltását követően hat esetben küldtek politikai jellegű jelentést az MSZP elnökének. A nyomozás során a tavaly november else­jétől ez év január 5-éig készült napi jelentéseket, a folyamatban levő öt ügyet és néhány nyilvántartást sikerült csak lefoglalni. A belső szabályok szerint ugyanis évtizedek óta rendszeresen semmisítettek meg iratokat. December 22-én a miniszterhelyettes olyan utasítást adott, hogy az iratok megsemmisítéséről nem kell jegyzőkönyvet készíteni. A Katonai Főügyészség álláspontja szerint a szolgálat vezetőit, Pallagi Ferenc és dr. Horváth József nyugalmazott vezérőrnagyokat büntetőjogi felelősség terheli azért, mert nem intézkedtek az alkotmánymódosítás után törvény­sértővé vált tevékenység megszüntetésére. Mulasztás terheli a belügymi­nisztert, aki azonban mint polgári személy, katonai bűncselekmény elköve­tője nem lehet. Pallagi Ferencet és Horváth Józsefet a nyomozás megszün­tetésével egyidejűleg a Katonai Főügyészség megrovásban részesítette. Nyomozás folyt államtitoksértés bűntette miatt a belső biztonsági szolgálat munkatársa, Végvári József őrnagy ellen is. Megállapították az államtitok ­sértést és a kötelességszegés bűntettét. Ügyében azonban a vádemelést mellőzték, a nyomozást vele szemben is megszüntették és megrovásban részesítették. [...] (P.K.) Népszava, 1990. 02. 27. 1., 4. 572 Mint a parlamenti bizottsági 1990. február 28-ai jelentése megállapította, nem csak a kormány illetékes tagjai kaptak az iratokból.

Next

/
Thumbnails
Contents