Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Világkiállítás
365365 Világkiállítás 105. Az MDF Országos Elnöksége tájékoztatása az MDF helyi szervezetei részére 1989. május 5. A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM valamennyi helyi szervezetének Székhelyén Mint ismeretes, 1989. V. 5-én szakértői, V. 6-án pedig országos fórum volt a Budapest-Bécs Világkiállítással kapcsolatosan a Budapest III. kerületi helyi szervezet rendezésében. Az említett rendezvényeken egy „Állásfoglalástervezet” illetőleg „Álláspont” került megfogalmazásra. Az MDF Országos Elnöksége a május 8-i ülésén foglalkozott a fórum lefolyásával, valamint az említett dokumentumokkal és Für Lajos javasla tára úgy határozott, hogy mindkét anyagot valamennyi helyi szervezetnek megküldi avval a kéréssel, hogy azok alapján legkésőbb 60 napon belül a helyi szervezetek álláspontjukat a Világkiállítás ügyében küldjék meg az Országos Elnökségnek. A teljeskörű és több időt igénylő véleményalkotás lehetőségét az a körülmény teremtette meg, hogy a párizsi székhelyű B.I.E.513 a Világkiállítás rendezési jogának odaítélését ez év májusáról novemberre halasztotta. Budapest, 1989. május 11. Melléklet: 2 pl. dr. Szabó Iván ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZET a Magyar Kormánynak a Budapest-Bécs Világkiállítás megrendezésére vonatkozó szándékáról Az elmúlt évtizedek egypárti kormányzó uralma, a diktatórikus vezetés, a gazdasági döntésekben a politikai érdekek elsődleges érvényesítése, 513 Bureau International des Expositions – Nemzetközi Kiállítási Iroda: párizsi székhelyű, 1928-ban alapított nemzetközi szervezet, mely szervezi, szabályozza és felügyeli a nemzetközi kiállítások megrendezését.