Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Október 23.
349349 Négyigenes népszavazás szeptember 18-ikán megkötött,476 és amelyben elfogadja a köztársasági elnök előzetesen, közvetlenül történő megválasztásának lehetőségét. Ezzel ellentétes akcióhoz való csatlakozást szószegésnek tekintett volna. Ugyanakkor nem értett egyet azzal a módszerrel, hogy már elfogadott törvények,477 megállapodások összekapcsolhatók-e egy népszavazásnál más kérdésekkel, tehát az elnökválasztás problematikájával. Először meghirdettük, hogy tagjaink személyes döntésére bízzuk a szavazást, majd a konkrét állásfoglalás kívánságának eleget téve politikai, erkölcsi megfontolások alapján az ilyen jellegű népszavazással nem kívánva azonosulni, a távolmaradást478 ajánlottuk a tagjainknak. 479 Közben hangsúlyoztuk: nem tekintjük a Magyar Demokrata Fórummal történő szembenállásnak tagjaink részéről a szavazásban való részvételt. Úgy vélem, hogy a népszavazás vesztesei az ortodox kommunisták, akik a közvélemény-kutatási értékszavazás alapján láthatták a három, már elért célkitűzés – munkásőrség, a munkahelyi pártszervezetek és a pártvagyon kimutatása területén – a 95 százalék körüli állásfoglalást.480 Ugyanakkor a magyar nép világosan meghatározta az árukapcsolás ellenére is a különbséget az első kérdésben elfoglalt, közel 50-50 százalékos, 0,2 különbséges megosztással történő állásfoglalást és a másik három kérdésben tett 95 százalék körüli szavazás értelme között. A népszavazás tulajdonképpeni tétje kérdésében tehát közel egyforma állásfoglalásra került sor, illetve a lakosság 42 százaléka távolmaradással jelezte az igazi tét hiányát. Úgy látjuk, hogy – függetlenül a pártok állásfoglalásától – a népszavazással lezárult egy szakasz, és most minden erővel 476 Ezen a napon tartották a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró ülését A megállapodást aláírói az MSZMP, az MDF, a KDNP, a Magyar Néppárt, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, az FKgP és az ún. harmadik oldal szervezetei voltak. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró dokumentumot az SZDSZ és a Fidesz nem írták alá. 477 A köztársasági elnök megválasztásának módjára irányuló kérdésen kívül a népszavazás többi három kérdését addigra már jogszabályokkal rendezték. Ezek kimondták a Munkásőrség megszüntetését, a pártok munkahelyi jelenlétének a tiltását, illetve a pártvagyon rendezésében is született döntés. 478 A bojkottfelhívásra válaszul számos támadásban részesült az MDF a többi ellenzéki párt nagy részétől. Az SZDSZ, a Fidesz és az MSZDP közös nyilatkozatban azzal vádolták őket, hogy „csak nevében demokrata, csak szavakban ellenzéki”. A Független Kisgazdapárt is határozottan tiltakozott az MDF bojkottra felhívó nyilatkozata ellen. 479 Meg kell jegyezni, hogy a távolmaradásra való felszólítás az MDF tagságán belül is vitákat szült. Számos vidéki szervezettől érkeztek ezzel kapcsolatban tiltakozó levelek a párt központjához. 480 Az állampárt munkahelyekről történő kivonulására a szavazók 95,15 %-a, a pártállami szervezetek vagyonelszámoltatása kérdésében 95,37 %-a és a munkásőrság felszámolásának ügyében 94,94 %-a szavazott igennel.