Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Igazságtétel

269269 Igazságtétel Másrészt meghozta a kormány azokat a konkrét döntéseket, amelyek feltételei adva voltak; • leváltották a minisztériumok vezető hivatalnokainak nagyrészét és egyes állami intézmények lejáratódott vezetőit: 132 magasabb rangú minisztériumi köztisztviselőből 92 teljesen új. • az állami intézményeknél és vállalatoknál a vezetői állások betöl­tésénél folyamatosan bevezetik a pályázati rendszert, a vezetőcse­réknél a fő szempont a szakmai alkalmasság és az emberi, közéleti tisztesség. • a vállalati tanács által irányított állami vállalatoknál az újraválasztott vállalati tanácsok tagjainak egyharmada leválthatja a régi igazgatót. • a kormány törvényjavaslata alapján az Országgyűlés elrendelte a korábbi rendszerhez kötődő társadalmi szervezetek mielőbbi elszámoltatását (MSZP, DEMISZ (a KISZ utódja), Hazafias Népfront, Nőszövetség, MHSZ, Partizánszövetség, Béketanács). • a Népjóléti Minisztériumban dolgoznak az egész nyugdíjrendszer átalakításán, ennek során megszüntetik a politikai okból szerzett magas nyugdíjakkal kapcsolatos igazságtalanságokat is. • a belügyminiszter kezdeményezésére az ügyészség büntető eljárást indított volt magas rangú állami és pártvezetők ellen a nemzetközi terrorizmus segítése miatt. • büntetőeljárás indult vagyoni bűncselekmény miatt a Munkásőrség volt parancsnoka ellen. 332 • a belügyminiszter sikeres akcióval begyűjtötte az önvédelmi fegy­vereket, amelyek nagyrésze a korábbi hatalom képviselőinek birto­kában volt. 4. A Magyar Demokrata Fórum továbbra is kitart a törvényes igazságtétel mellett. A Justitia tervet ugyanúgy, mint az igazságtétellel összefüggő minden egyes kormányzati lépést az ellenzéki pártok, az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz – különböző megfontolásokból – éles támadásokkal illették. A Magyar Demokrata Fórum, mint a kormányzással megbízott legnagyobb politikai 332 A munkásőrség parancsnoka, Borbély Sándor ellen eljárást indítottak visszaélés miatt. Bár megállapították, hogy a XXI. kerületi Késmárki úti lakótelepen egy 17 lakásos sorházban állami pénzből emeltek 12 magántulajdonú lakást is, de 1991-ben első fokon felmentették a vádak alól.

Next

/
Thumbnails
Contents