Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Igazságtétel
254 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 254 FORRÁSOK Az érdemi rehabilitációt megtörténte után a hivatalos lap név szerint közölje és ismertetni kell az érintettek döntése szerint egykori munkahelyükön vagy a jelenlegi ill. utolsó munkahelyükön. Mindezeknek a még mindig nyitott kérdéseknek az elodázhatatlan rendezésére szükségesnek tartjuk, hogy a kormány megfelelő szintű személyt bízzon meg a tárgyalások vitelével, aki összefogná a több tárcát érintő ügyeket és a Független Rehabilitációs Bizottsággal egyetértésben kidolgozná a szükséges intézkedéseket. A Recski Szövetség az előzőekben felvetett kérdésekben folytatott tárgyalásairól rendszeresen tájékoztatni fogja az áldozatokat és a nagyközönséget. Budapest, 1989. november A Recski Szövetség vezetősége nevében Kéri Kálmán elnök Zimányi Tibor főtitkár RETÖRKIL X.1.a Magyar Demokrata Fórum anyagai, Korai időszak, 52/B d. 149. ő. e. 75. Paskai László bíboros levele Németh Miklóshoz, a Minisztertanács elnökéhez Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek rehabilitálása ügyében 1990. március 19. DR. PASKAI LÁSZLÓ BÍBOROS, PRÍMÁS, ESZTERGOMI ÉRSEK 2501 ESZTERGOM PF. 25 TELEFON: 1 ESZTERGOM. 1990. március 19. SZÁM: PK 161/1990. HÍV. SZÁM