Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

A nyugati határ megnyitása

216 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 216 FORRÁSOK diplomáciai képviseletein. Gerd Vehres megerősítette: országának katego ­rikus álláspontja szerint az NDK-n kívül tartózkodás „nem vezet kedvezmé­nyekhez és nem járható út az NDK-ból történő végleges kiutazásra”. A Népszabadság kérdésére válaszolva a nagykövet elmondta: augusztus 31-én valóban megállapodás született a két német állam között a külföldön tartózkodó és kivándorolni szándékozó NDK-sok ügyében. Részleteket azonban a megállapodásról nem mondott, mert arra véleménye szerint csak kormánya hivatott. Mindazonáltal hozzátette, hogy szerinte tuda­tosan nem hozták még nyilvánosságra a megállapodás tartalmát. Ez össze­függésben lehet azzal, hogy annak végrehajtását még nem kezdték meg. Hozzátette: a tárgyalások különböző szinteken jelenleg is folynak. [...] a nagykövetség konzulja elmondta: a Magyar Vöröskereszten 231 keresztül engedélyt kapott a csillebérci tábor meglátogatására. 232 Itt a kapuban átvették tőle és kifüggesztették az NDK-állampolgároknak szánt tájékoztatót. Azt a kérését viszont – személyes biztonságára hivat­kozva – elutasították, hogy a táboron belül külön helyiséget kapjon tanács­adás céljából. Az újságírók kérdéseire válaszolva Gerd Vehres kifejtette, hogy az NDK nem szervez külön akciókat a Magyarországon maradt és időközben az országból már eltávozott NDK-állampolgárok tulajdonát képező vagyontárgyak elszállítására. Hozzátette, hogy az NDK nem kérte a magyar hatóságoktól állampolgárainak visszatoloncolását, hanem azt szeretné, ha azok önként térnének haza. A nagykövet aláhúzta: e bonyo­lult probléma megoldásához türelem és realitásérzék kell. Tudják, hogy ez a helyzet a magyar félnek is komoly gondot okoz, ezért a türelem húrját a kétoldalú viszonyban sem szeretnék túlfeszíteni. El akarják kerülni, hogy tartós probléma alakulhasson ki – hangsúlyozta. Lengyel L. László Népszabadság, 1989. 09. 08., 3. 231 A Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi szervezete. 232 Miután a keletnémet állampolgárok száma folyamatosan emelkedett, a zugligeti plébánián pedig már nem fértek el, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője augusztusban megszervezte, hogy a csillebérci úttörőtábor is fogadjon menekülteket. Az ittlevőket szeptember 4-éig a máltaiak, utána a Magyar Vöröskereszt munkatársai látták el. Mivel a csillebérci tábor is hamarosan megtelt, ezért később Zánka is fogadott mene­külteket. A táborokba rengeteg segély érkezett, ugyanakkor rendkívül zártak voltak, mert a menekültek tartottak tőle, hogy a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi emberei is közéjük akarnak férkőzni.

Next

/
Thumbnails
Contents