Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Pillanatképek a határon túli magyarság életéből

198 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 198 FORRÁSOK Kérjük Főtitkár Urat, tegyen meg mindent lehetőségei és belátása szerint annak érdekében, hogy a világ népeinek közössége megakadá­lyozza a romániai terror folytatását. Engedje meg, hogy mellékeljük, tisztelt Főtitkár Úr, a sajtóban ez ügyben közzétett nyilatkozatunkat. Budapest, 1989. december 19. Kiváló tisztelettel: Antall József az MDF elnöke Tisztelt Elnök Úr! Hivatkozva 1989. december 19-iki levelére, szeretném ezúton is biztosí­tani arról, hogy a kormány és a Külügyminisztérium a Ceauşescu-diktatúra végnapjai idején az Ön levelének mellékletét képező fontos dokumen­tumok szellemében járt el. Ennek megfelelően, kétoldalú és multilaterális fórumok felhasználá­sával határozottan felléptünk és nemzetközi támogatást kértünk Tőkés László védelme érdekében. A budapesti román nagykövetet behívattuk és személyesen tiltakoztam nála mind Tőkés László kilakoltatása, mind pedig a tébolyult erőszak súlyos emberáldozatokat követelő alkalmazása ellen. New York-i állandó ENSZ-képviselőnk utasítást kapott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kezdeményezze. Ezeken a lépéseken túlmenően, a Külügyminisztérium rendkívül sürgős jelleggel diplomáciai úton számos konzultációt kezdeményezett más országok támogatásának elnyerése és a közös nemzetközi fellépés érde­kében. Ebből a célból haladéktalanul személyesen léptem kapcsolatba Genscher212 NSZK és Mock 213 osztrák külügyminiszterekkel, valamint több más európai ország vezetésével. New York-i ENSZ-képviselőnk Ausztria, az NSZK, Olaszország és Kanada aktív támogatásával több alkalommal konzultált – szóban és írásos formában – a Biztonsági Tanács elnökével. Lépéseinkről – mind hivatalos közlemények, mind a tömegkommuniká­ciós eszközök képviselőinek rendelkezésére bocsátott információk révén – a hazai és a nemzetközi nyilvánosság előtt igyekeztünk minél részlete­sebben és megfelelő időben beszámolni. 212 Hans-Dietrich Genscher 213 Alois Mock

Next

/
Thumbnails
Contents