Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Újratemetés

135135 Újratemetés ezen célt szolgálta Vásárhelyi Miklós és Mező Imréné Népszabadság ban megjelentetett levélváltása is. A Hősök terén 1989. június 16-án kezdődött ünnepségen mindenki elhe­lyezhette a magával hozott virágokat Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen forradalmár felrava ­talozott koporsója előtt, miközben felolvasták a többi kivégzett nevét is. Őket az újratemetésen a hatodik, üres koporsó jelenítette meg, melynek hiányában csak a párt rehabilitálta volna saját áldozatait. A téren össze­gyűlt, több mint százezres tömeg előtt összesen hat beszéd hangzott el, Vásárhelyi Miklós, Király Béla, Mécs Imre, Rácz Sándor, Zimányi Tibor és Orbán Viktor szólhatott az egybegyűltekhez. A temetés délután, szűkebb körben, a 301-es parcellánál folytatódott, ahol a hozzátartozók jelenlé­tében helyezték végső nyughelyükre a koporsókat. 131 1989. június 16-a a rendszerváltoztatás szimbolikus eseményévé vált, mert ekkor nemcsak 1956 áldozatait és hőseit temette az ország, hanem magát a Kádár-korszakot is. A folyamat betetőzését pedig Nagy Imre és társainak 1989. július 6-ai rehabilitációja jelentette, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta az 1958-ban született ítéletek törvénytelenségét. 132 MArscHAl Adrienn AJÁNLOTT IRODALOM • György Péter: Néma hagyomány. Budapest, Magvető, 2000. • Horváth Miklós – Zinner Tibor: Koronatanúk jeltelen sírgödörben. Dokumentumok Nagy Imre és társai pertörténetéhez. Budapest, Közlöny Kiadó, 2008. • Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor–Riba András: A snagovi tükör. Ecsetvonások a politikus pályaképéhez. Budapest, Magyar Napló, 2019. • Megkésett végtisztesség, Nagy Imre és mártírtársai kihantolása és azonosítása. Szerk. Susa Éva – Kő András. Budapest, Kortárs, 2016. 131 Rapali Vivien: Nagy Imre újratemetése. In: A rendszerváltás mérföldkövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020. 60–63. 132 Riba András László: Nagy Imre rehabilitációja. In: A rendszerváltás mérföldkövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020. 164–166.

Next

/
Thumbnails
Contents